Content Index |  Tags |  Add Content

       

A vallásszabadság kihirdetésének 440. évfordulója Hat éve annak, hogy az aranyosszéki Kövenden tartott Zsinat elhatározta, hogy egyházi ünnepnek nyilvánítja január 13-át, mint a vallásszabadság napját, és elrendelte annak évenkénti kötelezõ megünneplését minden egyházközségben. Azóta egyházközségeinkben gyakorlattá vált, hogy minden év január 13-án vagy január 13-hoz legközelebb esõ vasárnapon megünneplik a vallásszabadság napját. Ebben az évben nemcsak egy napot szentelünk az ünneplésre, hanem az egész évet a vallásszabadság évének tekintjük tekintettel arra, hogy 440. éve annak, hogy a nevezetes tordai országgyûlésen kihirdették a vallásszabadságot. Méltó megemlékezésekkel, rendezvényekkel akarunk tisztelegni múltunk e drága öröksége elõtt, és szeretnénk elkötelezni magunkat a jelenben a jövõre nézve, hogy õseinkhez hasonlóan mi is hirdetõi, megélõi, szorgalmazói leszünk a vallás- és lelkiismereti szabadság nemes eszméjének. A tordai országgyûlés vallási határozata biztosította azt a jogi és formai keretet, amely egyházunk megalapítását jelentette. A vallásszabadság kihirdetését és törvénybe foglalását megelõzõ idõszakot a vallásháborúk, vallásüldözések, hitviták, vallásegyenlõségi küzdelmek jellemezték. 1568 elõtt Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa egyes országaiban a katolikusok és a protestánsok között, a vallási együttélés és türelem védelmére ún. „vallásbékét” kötöttek. Ezek a megegyezések, „békemegállapodások” csak korlátozott türelmet, vallásszabadságot biztosítottak. Erdély volt az egyetlen ország Európában, amely az 1568. évi tordai országgyûlésen törvénybe foglalta a lelkiismereti és vallásszabadságot. Idézzük fel a tordai országgyûlés vallási határozatát: „Urunk õfelsége miképpen ennek elõtte való gyûlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezõtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyûlésébe azont erõsíti, tudniillik, hogy midõn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az õ értelme szerint és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása õ néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitõl, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyébõl való priválással fenyegessön az tanításért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Az országgyûlési határozat jelentõségét, fontosságát nagyon sokan méltatták. A sok méltatás közül kettõt szeretnék felidézni. Az unitárius történész Jakab Elek lelkesen állapította meg: „Mint a természet, égre nyúló kõszikláit, oly magasan helyezi e törvény Erdélyt a nagy és mûvelt országok fölébe… a történetírónak joga van e tárgyról büszke önérzettel szólni, kötelessége az õsök szabadelvûségérõl tisztelettel emlékezni.” Pokoly József református egyháztörténész hangvétele is elismerésrõl, sõt büszkeségrõl árulkodik: „A felekezetek közötti egyenjogúság kérdését még egyetlen állam sem oldotta meg olyan találékonyan és egészségesen, mint Erdély a XVI. században. Az egyetlen mód, amely mellett nem üres ige a tordai országgyûlés által kimondott elv, hogy ti. mindenki azt a hitet követheti, amelyet akar, régi vagy új szertartásokkal, csakhogy az új hit követõi ne bántalmazzák a régi hit követõit.” A tordai országgyûlés vallásszabadságot biztosító határozatának a kimondását az erdélyi reformáció sajátos társadalmi, politikai, vallási helyzete motiválta, de konkrét megvalósulását Dávid Ferenc türelmes és János Zsigmond unitárius fejedelem felvilágosult szelleme tette lehetõvé. Igaz, a történelem során volt idõszak, amikor a felekezetek között, sõt a felekezeteken belül is megrendült a vallásszabadság érvényesítése, de nem semmisült meg soha. Minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a vallásszabadság törvényének a kihirdetése az erdélyi unitarizmus nagyszerû vívmánya volt. Az unitárius reformáció a szabadelvûség szellemében nemcsak felkarolta, hanem küzdött is a vallási és lelkiismereti szabadság, a türelem, a belsõ tekintély, a kölcsönös tisztelet és szeretet naponkénti érvényesítésének a megvalósításáért. Dávid Ferenc a kor türelmetlenségei közepette világosan fogalmazta meg a követendõ célt: „Bizonyára keresztényeknek kell lennünk, Isten igéivel kell meg gyõzettetnünk, nem kiáltásokkal, nevezgetésekkel és gyalázatokkal.” Vallotta, hogy „a Szentírásban sehol sem olvastuk, hogy Isten igéjét tûzzel-vassal kell terjeszteni. Krisztus országának népe és az õ áldozata önkéntes, fegyverrel és fenyegetéssel az evangélium elfogadására nem kényszeríthetõ, önként engedelmeskedik. Nincs nagyobb esztelenség, sõt lehetetlenség, mint külsõ erõvel kényszeríteni a lelkiismeretet és a lelket, aki felett hatalommal csak teremtõje bír. Hogy jámbor érzelmünk a felség (János Zsigmond) elõtt tudva legyen, hogy vádolóink nemcsak méltatlansággal ne illettessenek, de részesüljenek minden tisztességben és jutalomban, legyen nekik szabad írni, minket kárhoztatni és általában adassék nekik teljes szabadság mindenre, amit ügyükben tenni akarnak. Az Isten maga lesz az, aki a maga ügyét védelembe veszi… Az alázatosság lelke az, ami által az egyház épül, az igazság gyarapodik, a tévedezõk jó útra térnek, a béke helyre áll, a lelkek megengesztelõdnek.” Mit jelent a vallásszabadság számunkra napjainkban? – tehetjük fel a kérdést. A lehetséges válaszok közül csupán négyet szeretnék megemlíteni: – A vallási igazságok szabad, értelmes vizsgálatát: az elért eredmények és következtetések szabad megvallását, kinyilvánítását, hirdetését, terjesztését egyéni és közösségi vonatkozásban minden megszorítás, korlátozás nélkül. – Az Istennel való kapcsolat korlátlan és feltétlen szabadságának megélését. Senki ettõl a kapcsolattól el nem szakíthat, ellenben senki erre nem kényszeríthet. – A lelkiismereti meggyõzõdés felette áll minden külsõ tekintélynek. Nem azért hiszek/fogadok el egy vallási hitelvet, mert az „kihirdettetett” vagy „meg van írva”, hanem azért, mert az összhangban áll az értelmem kívánalmaival, és lelkiismereti meggyõzõdésemmel. – Türelmes magatartásra figyelmeztet mások vallásos meggyõzõdése, világnézeti felfogása iránt. Kiindulási alapként a jézusi követelményhez kell igazodnunk: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12) Dr. Rezi Elek Forrás: Unitárius Közlöny 2008. február