Tartalomjegyzék |  Cimkék |  Tartalom hozzáadása

       

Egyháztörténelem gyermekeknek Tartalom: I. rész A keresztény egyház történelmének főbb vonásai: 1 Az apostolok kora. 2. A pogányok megtérítése. 3. Az első keresztények Istentisztelete. 4. A keresztények üldöztetése. 5. A keresztény vallás diadala. 6. A magyarok megtérése 7. A keresztény vallás megromlása 8. Vallásjavítás (Reformáció). II. rész Dávid Ferenc és az unitárius egyház megalapítása és diadala. 1. Születése, tanulása és fellépései 2. Az unitárius egyház megalapítása III. RÉSZ. Az unitárius vallás elnyomása. 1. Dávid Ferenc elítéltetése és halála. 2. Hunyadi Demeter püspöksége. (1579—1592.) 3. Radeczki Bálint püspöksége. (1616—1632.) A szombatos vallás keletkezése és az unitáriusok üldöztetése 4. KONCZ Boldizsár püspöksége. (1668—1681) A lengyelországi unitáriusok üldöztetése és menekülése 5. Almási Mihály püspöksége. (1692—1724.) A kolozsvári főiskola és a piaci templom elvétele. 6. Szentábrahámi Mihály püspöksége. (1737—1758.) Az egyház megmentése érdekében telt lépések 7. Agh István püspöksége. (1758—1786.) A „türelmi rendelet" kiadása. (1781.) Kedvezőbb helyzetek az unitáriusokra IV. RÉSZ. Az egyház megújhodása. 1. Lázár István püspöksége. (1786—1811.) A kolozsvári templom és főiskola építése. Zsuki László adománya. A székelykeresztúri iskola építése. 2. Augusztinovics Pál (1773—1837. t) Egyházunk második nagy jótevője 3. Brassai Sámuel. (1797—1897, ) 4. Kriza János püspöksége, (1861—1875.) Egyházunk fennállásának háromszázéves (1868.) emlékünnepe. 5. Ferencz József püspöksége (l876—1928.) Dávid Ferenc halálának háromszázéves (1879.) és születésének négyszázéves (1910.) évfordulója. 6. Berde Mózes. (1815—1893. ) Jótevőink fejedelme 1 RÉSZ. A keresztény egyház történelmének főbb vonásai. 1 Az apostolok kora. Jézus, mielőtt végképp elvált volna tanítványaitól, így szólt hozzájuk: „Elmenvén, tanítsatok minden népeket." A tanítványok teljesítették Jézus ezen meghagyását. A pünköst ünnep alkalmával Jeruzsálemben összegyűltek és együtt várták a Jézus által ígért szentlélek eljövetelét. Midőn aztán a szentlélek erejétől bátorítást nyertek. Péter apostol, az ott összegyűlt nép előtt oly lelkesítő prédikációt tartott, hogy háromezeren tértek meg és lettek Jézus tudományának követői, vagyis keresztények. Így alakult meg az első keresztény gyülekezet Kr. U. 33-ban. 2. A pogányok megtérítése. A farizeusok Jézus követőit üldözték. Az üldözők 'között volt egy Saul nevű farizeus, aki a keresztények iránti gyűlöletét azzal mutatta ki, hogy házról-házra járt, sőt vidéki városokba is elment, hogy Jézus követőit kinyomozza és börtönbe juttassa. Később, midőn megismerte a Jézus tanítását, azt annyira megszerette, hogy megtért, megkeresztelkedett és Pál nevet vett fel s mint apostol a pogányok közé ment a Jézus Krisztus tudományát hirdetni és terjeszteni- Pogányoknak nevezték abban az időben azokat a népeket, .kik nem tartoztak a zsidó nemzethez. Pál apostol segítőtársakat vett maga mellé: Barnabást, Tituszt és Timoteuszt, kikkel együtt bejárta Kis-ázsiát, Görögországot és a római birodalom több helyét, hol gyülekezeteket alakított. Mikor az egyes gyülekezeteihez nem tudott elmenni, valamelyik segítőtársától levelet küldött hozzájok. Ezekben a levelekben buzdította és bátorította őket, hogy maradjanak meg a Jézus tudománya mellett. Pál apostol neve alatt az új-szövetségben tizennégy levél maradott fenn. 3. Az első keresztények Istentisztelete. Az első keresztényeknek kezdetben nem volt templomuk, ezért egyik vagy másik keresztény társuk házában gyűltek össze minden nap imádkozni. Istentiszteletük nagyon egyszerű volt, hasonlított a mi mai istentiszteleti szertartásunkhoz: 1. Zsoltárokat és dicséreteket énekeltek. 2. Felolvastak egyes részeket az ó-testamentumból, különösen próféták irataiból; később az evangéliumokból. 3. Énekeltek ismét, azután asztalhoz ültek és a szeretet vendégségében részesültek. Külön papi és tanítói - hivatal nem volt az első keresztény gyülekezetekben, hanem az öregebbek és értelmesebbek tanították a többieket. 4. A keresztények üldöztetése. A farizeusokat és írástudókat bántotta Jézus követőinek terjedése, mert papi jövedelmüket veszélyeztetve látták. De Jézus születése után a 70-ik esztendőben hatalmuk megszűnt, ekkor azonban a pogányok támadtak ellenük. A pogányok bálványokat imádtak s azok számára fényes templomokat építettek, A keresztényeknek sem bálványuk, sem fényes templomuk nem volt s ezért a pogányok azt mondták róluk, hogy istentelenek. Ha pedig abban a faluban vagy városban, ahol keresztények laktak, járványos betegség pusztított, azt mondták, hogy ennek a keresztények az okai. A keresztények kezdetben gyakran éltek úrvacsorával s ilyenkor mindig elmondották Jézus ezen szavait, mellyel az úrvacsorát szerezte: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; vegyétek és igyátok, ez az én vérem, mely ti érettetek kiontatik." Midőn ezt a pogányok meghallották, rossz-akaratból azt hiresztelték, hogy minden úrvacsora alkalmával egy kis gyermeket ölnek meg és annak a húsát eszik és vérét isszák. Különösen Néró, Décius és Dioklecián kegyetlen római császárok uralkodása alatt szenvedtek sokat a keresztények. Mindezen üldöztetések apasztották a keresztények számát, de egyszersmind elősegítették a kereszténység elterjedését, mert akik az üldözések elől menekültek, a keresztény vallást ott is terjesztették, ahova menekültek. Az üldöztetések idején a keresztények közül sokan készek voltak a legnagyobb kínokat is elszenvedni, de a pogányok bálványai előtt meg nem hajoltak. Az ilyen kínos halállal kivégzetteket vértanuknak nevezték. 5. A keresztény vallás diadala. Háromszáz esztendeig tartott a keresztények üldöztetése. Ekkor Nagy Konstantin római császár uralkodása alatt békésebb helyzetbe jutottak. Mindjárt uralkodása kezdetén (306 ik évben) megtiltotta, hogy a keresztényeket üldözzék. Később (a 336 ik évben) maga a császár is kereszténnyé lett s egész birodalmában elősegítette a keresztény vallás terjedését Hivatalokba csak keresztényeket helyezett. A püspököknek birtokokat adományozott és sok szép keresztény templomot építtetett. Bár Konstantin halála után olyan császárok is következtek, kik a keresztény vallásnak ellenségei voltak, azért a kereszténység annyira megerősödött, hogy azt elnyomni már nem lehetett. Idők multával aztán a római birodalom határain lakó népek (németek, frankok és szászok) között is elterjedt. 6. A magyarok megtérése. A magyarok ősei pogányok voltak. A monda szerint „Hadur"-nak hívták az istent, kinek tiszteletére a folyók, patakok mellett fehér lovakat áldoztak. A magyarok megtérítését Géza fejedelem kezdte meg, kinek aztán fia, István —feleségével Gizellával — buzgó terjesztője volt országában a keresztény vallásnak. Más országokból keresztény papokat hozatott be, hogy azok a népnek a keresztény vallást tanítsák. Templomokat, iskolákat építtetett, püspökségeket alapított s ezeknek terjedelmes birtokokat adományozott. A magyarok kezdetben nem akarták elfogadni a keresztény vallást, mert ragaszkodtak az ősi pogány valláshoz s ezért Kupa somogyi vezér és Gyula erdélyi fejedelem vezetése alatt fellázadtak a keresztény vallás ellen. István a lázadókat legyőzte és arra kényszerítette őket, hogy térjenek mind a keresztény vallásra. így a magyarok között is az ország legnagyobb részében elterjedt a keresztény vallás István és felesége buzgó munkálkodása folytán. Midőn II-ik Szilveszter római pápa megtudta István fejedelemnek ezt a buzgó munkásságát, elismerésül királyi koronát és kettős keresztet küldött neki, így lett István a magyarok első királya. István király halála után még kétszer — I. András és I Béla király idejében — lázadtak fel a pogány magyarok a keresztény vallás ellen, de akkor is leverték őket. Egy ilyen lázadás alkalmával dobták le a Budavár melletti hegyről Gellért csanádi püspököt a Dunába s azóta nevezik e hegyet Gellért-hegynek, Többet aztán nem próbálkoztak a keresztény vallás ellen támadni, hű követői lettek a kereszténységnek. 7. A keresztény vallás megromlása, A római császárok uralkodása alatt a keresztény vallás sokat veszített a Jézus által hirdetett egyszerűségéből és tisztaságából. A keresztény papok inkább arra törekedtek, hogy birtokaikat megtartsák és szaporítsák. A keresztény vallás igazságaival nem sokat törődtek, sőt olyan téves tanításokat kezdtek hirdetni és olyan szertartásokat gyakorolni, melyeket Jézus nem tanított és az evangéliumokból sem lehetett megmagyarázni. Ilyen téves tanítások: 1. A szentháromságról szóló tanítás, mely azt állítja, hogy Isten három személyből áll, úgymint: Atya, fiú és szentlélek, 2. A szentek és azok képeinek imádása. Szentek közé sorozták azokat a híveket, kik a keresztény vallás terjesztésével kiváló érdemet szereztek, vagy pedig az üldöztetések közt vértanúi halált haltak. Ezekről képeket festettek, a templomokban kifüggesztették és imádták. 3. A bűnbocsánatról azt tanították, hogy a bűnöket a papok is megbocsájthatják, ha a hívek ezt a papoknak megvallják. Erre szolgál a „fülbegyónás". 4. Az úrvacsoránál a kenyér és bor helyett ostyát adtak a híveknek és azt tanították, hogy ha a pap azt megáldja, abban benne van a Jézus Krisztus teste és vére. Az istentisztelet a latin nyelven mondott mise áldozatból állott. Ezek és még több más téves tanítások, búcsújárás, purgatórium, eredendő bűn, stb. annyira megrontották a keresztény vallást, hogy abban az igazi evangéliumi kereszténységre nem lehetett ráismerni. 8. Vallásjavítás (Reformáció). Ha a keresztény vallás tanításainak tisztasága meg is romlott, mindig voltak olyan igazságszerető, bátorlelkű férfiak, akik arra törekedtek, hogy a keresztény vallást a maga eredeti tisztaságában visszaállítsák. Az ilyen férfiakat reformátoroknak (vallásjavítónak) nevezzük. Ilyen reformátor volt Németországban Luther Márton, aki 1517-ben indította meg a vallásjavítást és az ágostai evangélikus vagy lutheránus vallást alapította. Svájcban Zwingli Ulrikh és Kálvin János voltak a vallásjavítók, kik a református vallást alapították, melyet kálvinista vallásnak is neveznek. Mind Luther, mind Kálvin megmaradtak a szentháromság tanának hirdetése mellett, amely azt tanítja, hogy Isten három személy: Atya, fiú és szentlélek, de ez a három egy! II. RÉSZ. Dávid Ferenc és az unitárius egyház megalapítása és diadala. 1. Születése, tanulása és fellépései Dávid Ferenc 1510-ben született Kolozsvárt, egyszerű iparos családból. Apja csizmadiamester volt. Szülői azt kívánták, hogy papi pályára lépjen. Szorgalmas, jó tanuló volt és el is végezte a papi pályára való készülést Gyulafehérváron. De hogy bővebb ismeretet, több tudást szerezzen. Németországba ment, Víttenbergbe. Itt négy évig tanult. Hazajövetele után előbb péterfalvi római katolikus pap, később (1555-ben) kolozsvári iskola-igazgató lett. Pár év múlva (1556-ban) már mint kiváló tudományos embernek és jeles szónoknak olyan híre volt, hogy Kolozsvár és Nagyszeben városa egyszerre hívta meg papjának. Dávid Ferenc szülővárosa meghívását fogadja el és mint Kolozsvár papja, a Luther tanításai szerint kezdett prédikálni. A város népének annyira tetszett, hogy nagyon sokan tértek át a lutheránus vallásra és Dávid Ferencet megválasztották a magyar lutheránusok püspökének is (1557-ben). Ez időben már a Kálvin tanításai is mind jobban kezdettek terjedni Erdélyben. Dávid Ferenc a Kálvin tanításaiban az úrvacsoráról való felfogást helyesebbnek találta, mint a Lutherét, Úgy akarta, hogy ezt a helyesebb felfogást fogadtassa el a lutheránusokkal is, de a szász nemzetiségűek megmaradtak a Luther tanításai mellett, Ekkor Dávid Ferenc magyar és székely híveivel áttért a Kálvin vallásra s ennek lett olyan lelkes hirdetője, hogy később püspöknek is megválasztották és a fejedelem pedig udvari papjának nevezte ki (1564-ben). 2. Az unitárius egyház megalapítása. Dávid Ferencnek, mint a fejedelem udvari papjának, a fejedelmi udvarban alkalma volt ismeretséget szerezni több más országbeli kiváló tudós férfiúval, kikkel a vallás dolgairól tárgyalt és vitatkozott. Ezenkívül alkalma volt arra is, hogy több tudós könyvét megkapja és olvassa. Az ilyen könyvek olvasása és a szentírás alapos megismerése után Dávid Ferenc úgy találta, hogy sem a Luther sem a Kálvin vallása nem az a tiszta tanítás, melyet Jézus és az evangéliumok tanítottak. Dávid Ferenc ezért hirdetői kezdte a szentháromsággal szemben, az evangéliumok tanításai alapján, Isten egyszemélyűségét, mint amely a szentírással és a józan ésszel is megegyezik. Ellenfelei ezért ellene támadtak. De Dávid Ferenc igyekezett megvédeni a maga igazát könyvekben s nyilvános megbeszéléseken, úgynevezett „vitatkozásokon". Ilyen nevezetes vitatkozó gyűlés volt (1566-ban) Tordán és Gyulafehérváron, hol Istenegysége vagy háromsága volt a vitatkozás tárgya. Ezen a gyűlésen János Zsigmond fejedelem is megjelent az ország vezető embereivel együtt. A gyűlés Dávid Ferenc igazának győzelmével végződött. Ezt igazolja az a megőrzött történet, mely szerint Kolozsvár város népe kivonult a város végére a gyulafehérvári gyűlésről hazatérő Dávid Ferenc eleibe. Dávid Ferenc a lelkes fogadtatás örömére felállt egy gömbölyű kerek kőre*( Az unitáriusok vallásos kegyelete ezt a kerek követ a kolozsvári templom bejáratánál elhelyezve, ma is őrzi.) és olyan szép beszédet tartott, hogy a fellelkesült nép vállán vitte be a piaci nagytemplomba és csaknem az egész város lakossága áttért az unitárius vallásra. Ez időtől Dávid Ferenc, mint kolozsvári pap, az unitáriusok püspöke lett. Dávid Ferenc diadala még nagyobb ,lett azáltal, hogy a nemes lelkű János Zsigmond fejedelem is nemsokára áttért az unitárius vallásra. A fejedelem példáját követték az udvari főemberek és a főnemesek is, ügy, hogy egy pár év múlva csaknem az egész Erdély népe az unitárius vallásra tért át. 1568-ban a tordai országgyűlésen kimondották a vallás szabad gyakorlatát minden vallásra nézve. A törvény azt mondta: „Minden prédikátor hirdetheti az evangéliumot a maga értelme szerint, a község ha akarja jó, ha nem: senki rá ne kényszerítse. Vallásért senki ne szidalmaztassék. „mert a hit Isten ajándéka". Ezzel a törvénnyel az unitárius vallás szabad gyakorlását is biztosították. Ezt a törvényt a lelkiismereti szabadság törvényének nevezzük és ennek a kimondása a Dávid Ferenc érdeme. Dávid Ferencet ezen diadalmas munkájában segítette egyfelől az a körülmény, hogy a fejedelem és Blandrata Gyulafehérvárt könyvnyomdát állított fel könyvei kinyomtatására, másfelől Heltai Gáspár kolozsvári pap is, ki felállított nyomdájával Dávid Ferencet segítette azzal, hogy sok unitárius vallásos könyvet nyomatott ki. Az Unitárius vallásnak Magyarországon is lettek követői Temesvár, Kassa, Pécs városokban és vidékein. Ebben az időben az unitáriusoknak 400 egyházközsége és két püspöke volt: Dávid Ferenc kolozsvári és Karádi Pál temesvári pap. III. RÉSZ. Az unitárius vallás elnyomása. 1. Dávid Ferenc elítéltetése és halála. Az unitárius egyház amilyen szépen fejlődött és terjedt az unitárius vallású János Zsigmond fejedelem uralkodása alatt, hirtelen éppen olyan rosszra fordult a sorsa a fejedelem halálával. János Zsigmond fejedelem (157r-ben) meghalt, utána Báthori István lett Erdély fejedelme, aki katho-likus vallású lévén, az unitáriusok iránt rossz indulattal volt. Dávid Ferencet az udvari papságból elmozdította és az unitárius vallású tanácsosokat az udvarból elküldte; továbbá olyan rendeletet adott ki, hogy a fejedelem engedelme nélkül sem könyveket kinyomtatni, sem a vallásokban több „újítást" tenni nem szabad. A tordai országgyűlés (1573-ban) kimondotta, hogy az újítókat szigorúan megbünteti. Dávid Ferenc további tanulmányaiban rájött arra, hogy Jézus Krisztus nem volt Isten és ezért bátran és merészen ment tovább ezen tanításaiban Előbb csak barátai körében, később nyilvánosan kezdte hirdetni, hogy Jézus-Krisztus nem volt Isten s így őt imádni nem kell! Ezt a merész tanítást nem helyeselte Blandrata sem. Kérte, sőt fenyegette Dávid Ferencet, hogy hallgasson el ezzel a tanítással és vonja vissza, bár tudta, hogy szenvedni fog érte, Blandrata ezért annyira megharagudott Dávid Ferencre, hogy egykori jó barátját a fejedelemnél bevádolta, mint újítót. Ekkor már Báthori Kristóf volt Erdély fejedelme, ki elődjénél is buzgóbb római katholikus volt és más vallásuakkal, különösen az unitáriusokkal szemben, türelmetlen. Blandrata feljelentésére Dávid Ferencet azonnal elfogatta, őrizet alá vétette és 1579. június l-re Gyulafehérvárra országgyűlés elé állíttatta. Itt már a beteges, elgyöngült Dávid Ferenc védeni sem tudta magát s így mint újítót, halálig tartó fogságra ítélték. Elszállították Déva vár börtönébe, ahol még azon év november 15-én meghalt. Halála' előtt a börtön falára karcolta e szavakat: „A pápák kardjai, a kereszt menny kövei s a halál képe — semmi hatalom sem fogja az igazságot feltartoztatni... Azt írtam amit éreztem s a mit érzék bizó lélekkel igazán hirdettem. Megvagyok győződve, hogy az én vesztem után a hamis igehirdetők tanai össze fognak omlani." Hogy hová temették? nem tudjuk, de vallásalapí- tónk áldott emléke minden unitárius szívben kell, hogy éljen! 1910. évben az unitárius egyház Déva várában emlékét" márványtáblával jelölte meg. 2. Hunyadi Demeter püspöksége. (1579—1592.) Blandrata lépései az egyház megmentésére és a Jezsuiták behozatala Erdélybe. Dávid Ferenc halála után Blandrata mentette meg az unitárius egyházat a teljes megsemmisüléstől. Ugyanis Kolozsvárra egyházi gyűlést hívott össze, amelyen 250 pap jelent meg, kiket arra kötelezett, hogy a Krisztus imádását és segitségül hívását ismét hirdetni fogják. Ezzel a kötelezéssel eltértek a Dávid Ferenc tiszta, világos tanításától, de a szorongatott helyzetben meg kellett tegyék azért, nehogy az egyház megsemmisüljön. Ha tehát Blandratát egyfelől el is ítéljük azért a tettéért, hogy barátját, Dávid Ferencet elárulta, de másfelől el kell ismerjük azt az érdemét, hogy egyházunkat a végleges megsemmisüléstől megmentette. Az említett tettein kívül még a fejedelemnél abban is közben-járt, hogy Hunyadi Demeter kolozsvári iskolai igazgatót nevezze ki püspöknek. A fejedelem ki is nevezte. Eleinte a papok nem fogadták szívesen, mert a püspök-válaszfás az ő joguk volt, Hunyadit pedig a fejedelem nevezte ki. Azonban Hunyadi Demeter olyan buzgón munkálkodott az egyház ügyei érdekében, hogy a papok is megkedvelték. A Déva vidékén lakott unitáriusok a Dávid Ferenc elítéltetése miatt megijedtek, hogy őket is üldözés fogja érni, ezért el akarták hagyni vallásukat; Hunyadi meglátogatta az ottani egyházközségeket, megnyugtatta és bátorította a híveket s számukra papokat rendelt. Visz-szaállította a kis gyermekek keresztelését, melyet Dávid Ferenc eltörölt volt. Hunyadi püspöksége idejében a róm. kath. vallás Erdélyben csaknem teljesen meg volt semmisülve. Bá-thori Kristóf fejedelem ismét meg akarta erősíteni s e célból jezsuita szerzeteseket hozatott Erdélybe. Ezek a jezsuita szerzetesek tudományos emberek és kiváló szónokok voltak, de mindig kétszínűén viselkedtek s alattomosak és türelmetlenek voltak a más vallásúakkal szemben. Ezért a protestánsoknak igen sok küzdelmük volt velük. 3. Radeczki Bálint püspöksége. (1616—1632.) A szombatos vallás keletkezése és az unitáriusok üldöztetése. A szombatos vallás Erdélyben keletkezett. Alapítója Ősi András szenterzsébeti birtokos volt. Ősinek két fia halt meg felnőtt korában s emiatt bánatában olvasgatni kezdte a bibliát és addig olvasgatta, míg kitalálta a szombatos vallást. Szombatosoknak azért nevezték őket, mert a szombatnapot ünnepelték meg. A szombatos vallásnak a három székely megyében (Maros-torda, Udvarhely, Háromszék) lakó unitárius és református vallásuk közül lettek követői; de az unitárius egyháznak semmi kapcsolata, vagy közössége nem volt a szombatosokkal. Mégis az unitáriusokat azzal vádolták meg Bethlen Gábor református vallású fejedelem előtt, hogy ismét újítottak, A fejedelem felhívta Radeczki Bálint akkori unitárius püspököt, hogy hívjon össze zsinati gyűlést s, azon az unitáriusok tisztázták magukat a szombatossággal szemben. A püspök össze is hívta a zsinatot (1618. nov. 11.) Erdőszentgyörgyre. Itt az a bántó sérelem érte az unitáriusokat, hogy a fejedelem az unitárius egyházi gyű- lésre elnöknek Keserű Dajka János református püspököt nevezte ki. Az unitáriusok a szombatosság vádja alól tisztázták magukat, beigazolták, hogy ők nem újítottak. így semmi bántalmazásuk nem történt. A veszedelem és a nagyobb baj abból származott az unitáriusokra, hogy ezen a zsinaton a szombatos vallásra áttért unitáriusokat és reformátusokat nem szólították fel, hogy térjenek vissza elhagyott vallásaikra, hanem ehelyett Dajka János református püspök egy csapat fegyveres katona kíséretében bejárta a székely megyéket és a szombatosokat mindenütt arra kényszerítette, hogy mind a református vallásra térjenek. Ez erőszakos térítés közben igen sok helyen a tisztán unitárius gyülekezetre is ráfogta, hogy szombatosok s átkényszerítette őket a református egyházba, így igen sok egyházközséget vett el erőszakkal az unitáriusoktól, Csak egymagában Háromszéken 62 virágzó egyházközségünktől fosztott meg. Még egy ideig fenntartotta magát a szombatos vallás, de I. Rákóczi György fejedelem végleg elnyomta azt, úgy, hogy azóta csaknem teljesen megsemmisült. 4. KONCZ Boldizsár püspöksége. (1668—1681) A lengyelországi unitáriusok üldöztetése és menekülése. Lengyelországban a két Socinus testvér és Blandrata buzgó munkálkodása, folytán sok egy Istent hívő gyülekezet alakult. Ezen egyház tagjait Szocinusékról szociniánuszoknak nevezték ugyan, de főbb hitelveikben ugyanazt hitték, arait az unitáriusok. Az ország jómódú, vagyonos polgárai tartoztak az egyházhoz. Amidőn az egyházi élet szépen ki volt alakulva, akkor telepedtek be a jezsuiták Lengyelországba és elkezdték alattomos munkájukat a protestánsok ellen. Első sorban az unitáriusok ellen támadtak- A történelem két esetet jegyzett fel, amelyek a jezsuita vallásos gyűlöletnek bizonyságai. Bieszk nevű városban egy unitárius vallású hivatalnokot azzal vádoltak, hogy számadása nem helyes, de ő ennek helyességéért kész volt az unitárius hite szerint megesküdni. De azt kívánták tőle, hogy a feszületre esküdjék s e célból keresztet adtak a kezébe, amit felindulásában a földre dobott. Ezért a tettéért arra ítélték, hogy testének tagjait egyenként vágják le. Ezen szörnyű ítéletet végre is hajtották. A másik eset Rakov városában történt, hol az unitáriusoknak főiskolájuk és nyomdájuk is volt. A főiskola tanulói a város végén a mezőn játszadoztak. Két tanuló hajigált és véletlenségből az út szélén levő keresztet úgy találták, hogy arról a Krisztus alakja leesett. Ezért a tettért a tanárok és a szülők is megbüntették a gyermekeket. De a katholikus püspök ezzel nem elégedett meg, hanem országgyűlés elé vitte az ügyet s úgy adta elő, hogy az iskola tanárai tanították erre a gyermekeket és követelte az iskola és a templom bezárásit s nyomdájuk elvételét. Ezt meg is tették. Ez időtől fogva elkezdődött az unitáriusok üldözése Lengyelországban. A jezsuiták az üldözéshez megnyerték az ottani lutheránusokat és reformátusokat azzal a bíztatással, hogy segítsenek kiüldözni a szentháromságot tagadó unitáriusokat. Egyik országgyűlésen (1660-ban) azt a határozatot hozták, hogy minden unitárius térjen a katholikus vallásra, vagy hagyja el Lengyelországot. Sokan áttértek a római katholikus vallásra, sokan pedig eladták, vagyis olcsó áron elvesztegették vagyonukat és idegen országokba menekültek. A menekülők közül mintegy 400 Erdélybe jött s sokan Kolozsvárt telepedtek le. Itt külön lengyel egyházközséget szerveztek, mely sok ideig (1793-ig) fennállott. Ez időben Koncz Boldizsár volt az unitárius püspök, ki az ide menekült lengyel családokat testvéri szeretettel fogadta és segítette. Koncz Boldizsár ügyes egyházvezető ember volt. Az ő idejében határozták meg, hogy a zsinati gyűlé-sekre nem kell minden papnak elmennie, hanem csak azoknak, kiket e célból megválasztottak. Az iskolák szervezésére és tanítására nagy gondot fordított, Irt valláskönyvet és imakönyvet. 5. Almási Mihály püspöksége. (1692—1724.) A kolozsvári főiskola és a piaci templom elvétele. Almási Mihály püspöksége alatt élte át az unitárius egyház a leggyászosabb és legszomorubb időket. Erdély már akkor nem volt külön fejedelemség, hanem I. Leopold magyar király uralkodása alatt egyesült Magyarországgal, 1691-ben. I. Leopold magyar király egy iratban, az úgynevezett „Leopoldi Diplomában" biztosította a protestánsokat, hogy tovább is szabadon gyakorolhatják vallásukat, megtarthatják templomaikat és iskoláikat, De ez az ígéret csak papiroson maradt. Ugyanis ebben az időben Erdélyen kívül egy nagy mozgalom, az úgynevezett ellenreformáció indult meg, melynek az volt a célja, hogy a protestánsokat áttérítsék a római katholikus vallásra. Ez is a jezsuiták munkája volt, kik minden eszközt felhasználtak arra, hogy a római katholikus vallást Erdélyben is ismét visszaállítsák. De ezt a céljukat csak a protestánsok elnyomásával és legyengíté-sével érhették el. Ezért a királytól a „Leopoldi Diplomához" egy olyan toldalékot eszközöltek ki, melyneje alapján a nekik szükséges protestáns templomokat és iskolákat elvehettek. Ebben az időben az unitáriusoknak Kolozsvárt az Óvár nevű városrészben volt főiskolájuk, mely 120 évig tulajdonuk volt. Ezt a római katholikusok az unitáriusoktól (1693-ban) elvették. Az iskola elvételét követte a kolozsvári piaci templom elvétele. Ez annál inkább fájt az unitáriusoknak, mert ez a Dávid Ferenc idejétől fogva a tulajdonuk volt és kevés idővel az elvétel előtt építették újra közadakozásból a fedelét. Ugyanis 1697. évben óriási tűzvész pusztított Kolozsvárt s ekkor leégett a piaci templom tetőzete és azzal szemben levő újabb főiskola is. Nagy áldozattal újraépítették, de alig használták néhány évig, a jezsuiták kieszközölték a királynál, hogy ezt is elvegyék, 1716 március 30-án katonasággal körülvették a templomot, kulcsát az unitáriusoktól elvették és átadták a római katholikus püspöknek. Ugyanakkor elvették a templommal szemben levő második főiskolát és az unitáriusoknak a város határában levő több birtokát. Ugyanezen időben (1716— 1740-ig) a vidéken is sok egyházközségünk templomát foglalták el; (tordai, brassói, laborfalvi, bordosi, szőkefalvi templomokat). Az unitáriusok Kolozsvárt templom és főiskola nélkül maradtak. De akkor is összegyűltek magánházaknál, hogy hitök szerint imádkozzanak. A csüggedést nem ismerő, erőslelkű Almási Mihály püspök bíztatta és bátorította a csüggedőket, hogy bízzanak egy igaz Istenben, ki nem hagyja el az ő népét. 6. Szentábrahámi Mihály püspöksége. (1737—1758.) Az egyház megmentése érdekében telt lépések. Midőn az unitárius egyház a legnagyobb csapásokat szenvedte, az isteni gondviselés adott bátorlelkű vezető embereket, kik megmentették egyházunkat az elpusztulástól. Ebben az időben vezető főuraink közül többen áttértek a róm. kath. vallásra, ezeknek a király magas hivatalokat és birtokokat adományozott. De voltak főúri családaink közül többen, kik hívek maradtak az ősi unitárius hitükhöz. Ilyenek voltak a széplaki Petrichevich Horváth-, a vargyasi Dániel-, a homoródszentmártoni Biró-családok és még mások. E családok vezető tagjai, midőn látták egyházunk veszedelmes helyzetét, gyűjtést indítottak és a begyült összegből egy olyan „közegyházi alapot" létesítettek, melyből a legszükségesebb kiadásokat fizethették. Az egyház ügyeinek ebben a nehéz helyzetben kiváló lelkes munkása volt Szentábrahámi Mihály, kit az egyház második megalapítójának nevezünk. Atyja, nagyatyja pap volt. Tanulásai bevégzése után a kolozsvári főiskolánál tanár lett. Mikor a második főiskolát elvették az unitáriusoktól, Dimény Pál iskola-igazgató, Pálffy Zsigmond kolozsvári pap és Szentábrahámi vigasztalták és biztatták a szomorkodó tanulókat, hogy gondoskodni fognak sorsukról. Szentábrahámi derekasan kivette részét az egyház-építő munkában. Minden erejét az egyháznak áldozta, négyféle hivatalt viselt egyszerre, csakhogy egyházun kat megerősíthesse. Midőn aztán az egyház (1737-ben) püspöknek választotta, ebben a szép állásban még többet munkálkodott. Püspöksége idejében rendezték az istentiszteleti szertartáspkat; meghatározták az őszi úrvacsoraosztás idejét, Szent Mihály-napját követő vasárnapra; az egyházközségek vagyonaiknak kezeléséről évenként számadást kellek beadjanak az egyházi felsőbb hatóságnak. Alatta hozták azt a sok ideig fennállott törvényt, hogy a püspök és esperesek, a zsinati gyűléseken hivatalaikról mondjanak le s csak akkor viselhessék tovább, ha a közbizalom méltónak ítéli ismét Őket arra. Irt többféle tankönyvet, halotti és egyházi beszédeket. Legnevezetesebb könyvei: „A keresztény hittudomány összege az unitáriusok szerint", mely az unitáriusok hittételeit tartalmazza; továbbá „Imakönyv", mely még máig is használatban van sok keresztény családban. Átjavította a templomi énekeskönyvet s kihagyta belőle az „átkozódó zsoltárokat", mivel az a Jézus által hirdetett keresztény szellemmel nem egyezik meg. Ezen sokféle munkásságával bebizonyította, hogy méltán mondották róla, hogy „ő az unitáriusok szeme, szíve és szája" volt. 7. Agh István püspöksége. (1758—1786.) . A „türelmi rendelet" kiadása. (1781.) Kedvezőbb helyzetek az unitáriusokra Agh István püspöksége idejének első felében egyházunknak még mindig nehéz helyzete volt. A sok templom és iskola elvétele mellett, még nehezebbé tette az unitáriusok helyzetét III. Károly és Mária Terézia uralkodók azon rendelete, mely szerint unitárius vallású ember semmiféle hivatalba nem juthatott. Ez a nehéz helyzet csak akkor szűnt meg. midőn II, József lett az uralkodó (1780). Ez a felvilágosult, okos és nemesszívű uralkodó már mint trónörökös beutazta az egész országot. Erdélybe is eljött, Kolozsvárt való időzése alatt Agh István püspök is kihallgatást kért a leendő királytól s midőn az egyházi főjegyző kíséretében megjelent előtte, elmondta a sok sérelmet, bántal-mazást és üldöztetést, mely az unitáriusokat érte. A leendő király a panaszokat meghallgatta és megígérte, hogy segíteni fog az unitáriusok helyzetén. Miután II. József az unitárius vallást nem ismerte, megkérdezte a püspököt, hogy" mit hisznek az unitáriusok? Midőn a püspök elmondotta az unitárius vallás egyszerű és tiszta tanításait, II. József így szólt: „Nem lenne rossz mindenkinek megengedni, hogy választhassa azt az utat a mennybemenetelre, amely neki tetszik". Trónralépése után mindjárt kiadta a, „türelmi rendeletet" s ezzel megszüntette a protestánsok üldözését és valóságban is szabad vallásgyakorlatot biztosított számukra az egész országban. E rendelet kiadása után bátrabban kezdtek templomokat és iskolákat építeni, mivel nem félhettek most attól, hogy azokat ismét elveszik. A türelmi rendelet kiadása után unitárius egyházunkban is — annyi üldöztetés és szenvedés után — megindult a szabadabb fejlődés. II. József halála után II. Leopold az 1790—91-iki 26-ik törvénycikkben biztosította, a türelmi rendelet szellemében, a protestánsok jogait. IV. RÉSZ. Az egyház megújhodása. 1. Lázár István püspöksége. (1786—1811.) A kolozsvári templom és főiskola építése. Zsuki László adománya. A székelykeresztűri iskola építése. Lázár István püspöksége idejében az unitáriusok megkezdhették már az építéseket és alkotásokat. A kolozsvári unitáriusoknak még mindig nem volt templomuk, pedig már 80 esztendő telt el a piaci templom elvétele óta. Nem a buzgósásg, vagy áldozatkészség hiánya miatt nem építettek, hanem azért, mert attól féltek, hogy felépítik az új templomot s azt is elveszik. A „türelmi rendelet" kiadása után már gondolni lehetett a templomépítésre. Készen is állott erre az egész unitárius egyház úgy Kolozsvárt, mint a vidéken. Ezt mutatta az a lelkes közadakozás és közmunka, mely olyan szép eredménnyel járt, hogy pár esztendő alatt (1796-ban) a ma is használatban levő Kossuth Lajos-utcai unitárius templomot felépítették és megnyitották. De ugyanakkor szükség volt főiskola építésére is, mert a piaci főiskola elvétele után, csak fából épített iskolahelyiségek voltak, melyekhez a tanulók toldtak 1—2 szobát, hogy legyen hely, hol tanuljanak. Ismét gyűjtést indítottak, de a begyült összeg nem volt elég az iskola felépítésére, Ekkor a gondviselés egy áldozatkész, nemesszívü adományozót adott egyházunknak, kit Zsuki László-vak hívták. Zsuki 80.000 forintot érő vagyont hagyományozott az unitárius egyháznak. Ezzel a nemes cselekedetével első nagy jói-tevője lett unitárius egyházunknak. Ez összegből építették fel az új főiskolát (1806-ban), befejezték a templom munkálatait és javították a tanárok fizetését. A templom és főiskola felépítése érdekében sokat tett és munkálkodott Petricsevics Horváth Ferenc egyházi főgondnok és Lázár István püspök. Ők ketten nyerték meg Zsuki László jóindulatát arra, hogy vagyonát az unitárius egyháznak hagyja. A székelykeresztúri főgimnázium sok ügyes, derék embert nevelt a székely fiúkból a hazának. Az unitárius vallás kezdettől fogva inkább a székely nép között volt elterjedve és a sok üldöztetés alatt is a székely nép közül maradtak meg legtöbben mellette, Udvarhely-, Háromszék- és Marostordamegy ékben. Az 1800-as évek elején Szabó Sámuel isk. tanító, később igazgató, bejárta a székely falukat és megmagyarázta a népnek, hogy milyen nagy szükség van gyermekeik taníttatása érdekében Székelykeresztúron egy gimnáziumra. A lelkesítő felhívásnak olyan eredménye lett, hogy az egyházközségek tagjai követ, meszet, fát vittek és még sokan az építésnél is segítettek, 1804-ben nyilt meg a gimnázium s ma Is fennáll, mint második főgimnáziuma unitárius egyházunknak. Koronka József, Marosi Gergely, Sándor János és Pap Mózes igazgatók munkálkodtak fejlesztése és fennmaradása véget. 2. Augusztinovics Pál (1773—1837. t) Egyházunk második nagy jótevője. Unitárius egyházunkat, vagyoni szegénysége mellett is az 1811-ik évben igen nagy veszteség érte. Ugyanis a hosszas háborúzás Európa többi országaival együtt, Magyarországot is olyan helyzetbe juttatta, hogy a pénz értékét egyötöd értékére kellett leszállítani (100 forint csak 20 forintot ért). Ez a nagy pénzveszteség ami szegény egyházunkat a megsemmisüléssel fenyegette, ha Augusztinovics nagylelkű hagyománya nem érkezik meg. Augusztínovics Pál ősei Lengyelországból menekültek volt ide Erdélybe. Atyja Szentábrahámon pap volt. Ő is a papi pályám készült, de abban az időben, mielőtt pap lett valaki, 1—2 évig köztanítói és ének-vezéri hivatalt is kellett viselnie. Augusztinovicsnak nem volt megfelelő énekhangja s ezért a papi pályát otthagyta és világi pályára ment, hol mint szegénysorsú ifjú, sok küzdelmen ment keresztül. De szorgalmával és jó igyekezetével igen magas hivatalba jutott. Tanulási idején és pályáján az unitárius egyház is segítette. Mikor aztán mint magasrangú hivatalnok Erdélybe jött, az egyház főgondnokának is megválasztották. Augusztinovics annyira hálás volt mindezekért, hogy halála előtt 60.000 forintot erő vagyonát az unitárius egyháznak hagyományozta. Augusztinovics Pál (meghalt 1837-ben) a kissolymosi egyházközség temetőjében van eltemetve. Sírja fölé az unitárius egyház díszes emlékkövet állíttatott. 3. Brassai Sámuel. (1797—1897, ) Torockószentgyörgyön született (1797-ben); már gyermek és ifjúkorában szeretett tanulni és olvasni. Fel van jegyezve róla, hogy öllel hordogatta az apja könyveit méheskertjük kis szobájába és ott olvasgatott s arról, amit olvasott, feljegyzéseket készített magának. Ifjú korában több ideig házitanító volt nagy úri "családok gyermekeinél, 45" éves korában a kolozsvári unitárius főiskolához választották meg előbb tanárnak, később igazgatónak. Az ő kezdeményezésére hozták be az addig latin nyelvű tanítás helyett a magyar nyelven való tanítást. Különféle tantárgyakat tanított és azokhoz tankönyveket írt: számtan, mértan, földrajz, német nyelv... és még több más tárgyhoz. Midőn az 1848-iki magyar szabadságharcot az osztrákok az orosz katonaság segítségével leverték, azokat a férfiakat, akik vezetők voltak a szabadságharcban, üldözték, Ezért, hogy az elfogatási és börtönbe zárást kikerüljék, sokan bujdostak az ország különböző részeiben. Brassai is ezen bujdosók között volt. Mikor az üldöztetések megszűntek, visszatért Kolozsvárra, hol nemsokára megalakították az „Erdélyi Múzeum Egyletet", melynek Brassai lett az igazgatója. Itt két legkedvesebb tudományával, a növénytannal s a csillagászattal foglalkozott legtöbbet. Nagyon szerette az éneket s a zenét, különösen a zongorát. Sokszor messzi városokba elment azért, hogy egy-egy kiváló énekest, vagy zene-, zongoraművészt meghallgasson. 75 éves volt, mikor a kolozsvári Tudomány Egyetemet megnyitották s annak egyik tanárául őt nevezték ki. Nagy tudományosságát s ismeretét mutatta az, hogy tíz nyelvét beszélt és tízféle tudományt tanított. Nemcsak az unitárius egyházban ismerték el kiváló tehetségét s nagy tudását, hanem az egész világon. Ezért világhírű egyetemes tudós (polihisztor) nevet kapott. S ezen nagy tudása mellett is buzgó vallásos érzésű ember volt. A „Dávid Ferenc Egylet"-nek ő volt az első elnöke. Mindenki annyira tisztelte és szerette, hogy „Brassai bácsi"-nak hívta. Családot nem alapított, a szegénysorsú tanuló ifjak voltak az ő gyermekei, kiket tanulásaikban segített. 1897-ben, tehát éppen száz éves korában hált meg. A kolozsvári temetőben nyugosznak porai. Emlékét az egyháznál 40.000 korona alapítványával és szép könyvtárával is megörökítette. 4. Kriza János püspöksége, (1861—1875.) Egyházunk fennállásának háromszázéves (1868.) emlékünnepe. Kriza János Erdővidéken, Nagyajta (Háromszék m.) községben született (1811-ben). Felnőtt korában egyik versében meg is énekelte szülőföldjét: Erdővidék az én hazám, Zöld erdő zúgásán, Vadgalamb szólásán, Nevelt fel jó apám, A székelykeresztúri és kolozsvári főiskolában tanult. Már tanuló korában írogatott verseket. Tanulása bevégzése után előbb kolozsvári pap és tanár, később (1881-ben) püspök lett. Figyelemmel kísérte a székely nép életét, mese-mondásait, verseléseit s ő maga is írt költeményeket. Az ő kezdeményezésére jutottunk összeköttetésbe Angolországban élő angol unitárius testvéreinkkel, akik sok segítségben részesítettek minket és közülük azóta többször többen meglátogattak itt Erdélyben. Püspöksége ideiében ünnepelte meg egyházunk fennállásának 300 éves évfordulóját Torda városában. Az 1568-iki tordai országgyűlés mondotta ki a „lelkiismereti szabadságot" s ezzel az unitárius egyház életét biztosította. Azonban a századik és a kétszázadik évforduló alkalmával is olyan üldözött rossz helyzetben volt egyházunk, hogy ünnepelni nem tudott. A 800 éves fordulót a tordai zsinati gyűlésen ünnepelte meg 1863-ban. Ez ünnepre angolországi unitárius testvéreink is elküldötték képviselőjüket. Kriza püspöknek kiváló érdeme az egyházért végzett munkásságán kívül az a munkája, mellyel a székely nép énekeit, verseit, meséit összegyűjtötte és „Vadrózsák" című könyvben kiadta. Halála (1875-ben) nagy veszteség volt nemcsak egyházunkra, hanem a tudományos világra is. 5. Ferencz József püspöksége (l876—1928.) Dávid Ferenc halálának háromszázéves (1879.) és születésének négyszázéves (1910.) évfordulója. Kriza püspök halála után, az árkosi zsinati gyűlésen (1876-ban) Ferncz József kolozsvári unitárius papot választották meg püspöknek. Mindjárt püspöksége harmadik évében (1879-ben) az ő kezdeményezésére ünnepelte meg egyházunk nyilvánosan Dávid Ferenc vallásalapítónk halálának emlékezetét, amit addig az ideig, a sok üldöztetés miatt nem tehettek meg. Az 1879-ik évben volt elítéltetésének és halálának háromszáz éves fordulója, melyet az unitárius közönség a Székelykeresztúron tartott zsinati gyűlésen ünnepelt meg. Ferencz József püspök gyönyörű szép egyházi beszédet tartott Dávid Ferenc kiváló munkásságáról és érdemeiről. Ez alkalomra Jakab Elek unitárius történetírónk megírta Dávid .Ferenc életrajzát és végzett munkásságát. Ferencz József püspök pedig adományokból 10.000 forintot gyüjtött „Dávid Ferenc-alapítvány" címen. Pár év múlva (1884-ben) Dr. Boros György papnevelő intézeti tanár indítványára megalakították a „Dávid Ferenc Egyletet", mely az „Unitárius Közlöny" című lap kiadásával igen jó eszköz volt az unitárius vallás helyes megismertetésére. Ez időtől kezdve unitárius egyházunk szépen fejlődött és erősödött Ferencz József püspök bölcs kormányzása alatt. A magyar állam segélyezte egyházunkat, iskoláinkat, elismerte, hogy egyházunk a haladásért, a műveltségért sokat tett. 1910-ben egyházunk ismét emlékünnepet rendezett Kolozsvárt vallásalapítónk születésének négyszáz éves fordulója alkalmából. Ez ünnep emlékét azzal akarta egyházunk megörökíteni, hogy „Déva vár" romjai között, még épségben maradt kis börtönszerű helyiségben, egy emléktáblát állított fel, Dávid Ferenc emlékének megörökítésére. Erre az ünnepre Angolországból és Amerikából száznál több unitárius testvérünk jött el tiszteletét tenni Dávid Ferenc emlékének. A világháború befejezése után (1918) ismét sok anyagi és szellemi küzdelemben van része egyházunknak, de reméljük, hogy az idő megértést fog hozni. 6. Berde Mózes. (1815—1893. ) Jótevőink fejedelme. Egyszerű székely szülőknek volt a gyermeke. Laborfalva (Háromszék m) községben született (1815-ben). Előbb ügyvéd, később országgyűlési képviselő volt. Azután pedig egyes nagyobb főúri uradalmak jószágigazgatója lett. Minden hivatalában rendszerető s annyira szigorúan takarékos volt, hogy akik csak külsőből ítélték meg, fukar-fösvénynek nevezték. De ennek az volt a magyarázata, hogy ő annyi vagyon gyűjtését tűzte ki célul maga elé, amiből a szegény unitárius egyházat felsegítheti. Az volt a szójárása: „Meg akarom mutatni, hogy a szegény legény is hasznára lehet a társadalomnak, az emberiségnek." Berde Mózes ezt meg is mutatta, mert páratlan szorgalommal gyűjtött szép vagyonával, hasznára és boldogítására lett egyházunknak. Akkor egymillió kétszázezer koronát érő vagyonát egyházunk nevelési céljaira hagyományozta. Arról akart főleg gondoskodni, hogy a szegény sorsú székely tanulóknak meg legyen a mindennapi kenyere. Ezért olyan alapítványt is tett, hogy egyik birtokának az évi jövedelméből kétszáz tanulónak biztosítva volt a kenyere („Berde cipó"). A Berde Mózes szép hagyománya tette lehetővé a kolozsvári mostani díszes, szép kollégium felépítését. Berde Mózes földi porrészei (mh. 1893-ban) a kolozsvári temetőben pihennek. Nevét és emlékét hálás kegyelettel őrizzük.