A Simon család első ismert tagja Kristóf volt, akit egy perirat a 17. században Erszényes Istvánné és Geréb Istvánné testvéreként em­lít.¹ 1679-ben Kristóf három fia, Mihály, György és János „megintik" unokatestvéreiket, Simon Tamást és Jánost egy szerződéssel kapcsolat­ban.

A Simon család „désfalvi" előneve Désfalváról, egy Maros megyei községtől ered. Kővári László feltevése, mely szerint székely eredetre utal, hogy a családnevük keresztnévből ered, valónak bizonyult.² Az elmúlt években előkerült a Kristóf fiának, Jánosnak naplója³, melyben „bibarcfalvi és désfalvi" előnévvel írta magát. A család ősi származási helye eszerint az erdővidéki Bibarcfalva. Feltevésünk szerint a Kristóf apja nősülhetett Désfalvára a 17. század elején. Feleségének neve isme­retlen. Házasságukból születhettek: Kristóf, Erszényes Istvánné, Geréb Istvánné (Judit), valamint Tamás és János ismeretlen nevű apja. Kristóf felesége szentábrahámi Székely Pál és sárdi Simény Anna leánya, Anna.⁴ Családi viszály miatt Tamás és János leszármazottai leszegényedve Dés­falváról költöztek Ádámosra a 18. század második felében, ahol a család férfi ágának a kihaltáig jelentős szerepet vittek a község életében. A Simon család désfalvi ága mind az egyházköri, mind az egyetemes egy­házi életben vezető tisztségeket töltött be.

Simon Mihály, Kristóf fia, 1653-ban, valószínűleg máj. 13-án szüle­tett Désfalván. Tanulmányait, mint öccse, János, feltehetően az enyedi református iskolában⁵ végezte el, Bölöni György désfalvi lelkész idején. 1673-ban, húsz éves korában kezdi meg közéleti pályáját Apafi Mihály fejedelem udvari kancelláriájában, mint írnok és jegyző. Szorgalmát a fejedelem több alkalommal (1678, 1679, 1698) földbirtokkal és jobbágy­családokkal jutalmazta. 1678-ban a gyermektelen désfalvi Kőröspataki Ferenc és felesége Albert Orsolya örökbe fogadták és minden vagyonu­kat ráhagyták.⁶ Apafi Mihály az örökbefogadást 1679-ben erősítette meg.

Simon Mihály kétszer nősült; első felesége désfalvi Tordai Anna, akivel 1684-ben kötött házasságot. A tekintélyes vagyon mellett rokon­ságba került a környéken lakó, javarészt unitárius családokkal, mint Sárosi, Rácz, Bedő, Tordai, Balog. 1685-ben született az egyetlen élet­ben maradt gyermekük, Judit. Első felesége 1690-ben meghalt. Másod­szor 1694-ben nősült, feleségül véve küküllöszéplaki Petrichevich Horváth Krisztinát; házasságuk gyermektelen maradt.

Lelkiismeretes munkájának köszönhetően Simon Mihály fokozatosan emelkedett a közélet ranglétráján. 1675—1677 között a fejedelmi ítélőtábla mellett működő kancellária írnoka lett, Kendi János ítélőmester mellett. 1678-ban a nagyobb kancelláriához került Bethlen Farkas kancellár, történetíró mellé titkári minőségben. Naplója szerint 1698. má­jusától, — sőt egy, feljegyzés szerint 1697. nov. 16-től —1713. június 30-ig Bécsben működött, mint az erdélyi kancellária irattárosa, Teleki Sámuel kancellársága alatt. 1713. júliusában Nagyszebenbe jött az akkor szervezett guberniumhoz mint kormányszéki tanácsos, 1723. nov. 27-én 70 éves korában Désfalván halt meg agyvérzésben.

Simon Mihály a fejedelem, majd a bécsi udvar hűséges embere volt. Bécsben élte át a kuruc felkelés éveit, melyet mint az uralkodó rendszer híve ítélt meg, labanc nézeteiről tanúskodik a vejéhez, Jármi Miklóshoz 1711-ben írt levele is. Bécsi tartózkodása alatt 20 éven át ve­zetett naplójában⁷ értékes történeti adatokat jegyzett fel. A kormányzat érdekeit igyekezett a nép és az ország szolgálatával összekapcsolni, A korára jellemző hibáktól nem volt mentes, de tudásával, műveltségével és közérdekű munkájával az átlagemberek fölé emelkedett.

öntudatos unitárius volt, aki korán bekapcsolódott az egyház életébe. 1693-ban a püspöki vizsgálószék meghagyta a désfalvi egyházközségnek, büntetés terhe mellett, hogy a megrongálódott templomot javíttassák meg. Ez a meghagyás Simon Mihálynak is szólt, aki ebben az időben már a gondnoki tisztséget töltötte be. A meghagyásnak a gyülekezet csak később tudott eleget tenni.

1715-ben a désfalvi templomot megjavították, a költségek nagyobb részét Simon Mihály hordozta. Ekkor történt, hogy a gyülekezet tagjai között viszály keletkezett, mert a javítás következtében megváltoztatott ülőpadokban Simon Mihály feleségének nem jutott megfelelő hely. Az ügy a Konzisztóriumhoz került, melynek döntése így szólott: „Minthogy a Méltóságos Úr... felséges királyunk és fejedelmünk personalissinak egyik érdemes tagja", ezért nejének ott ad helyet „valahol az úr kívánja székinek helyheztetését".⁸ Ennek a vitának köszönhetjük, hogy a désfalvi unitárius férfiak és nők névsora az üggyel kapcsolatos iratokban fenn-maradt.

A désfalvi egyházközséget több alkalommal megajándékozta. 1709-ben egy ezüst úrvacsorai poharat és tányért adományozott. Mindkettőn ez a felírás olvasható: „Michael Simon de Desfalva pro Ecclesia Unit. Desfalviensi 1709". 1711-ben felesége egy úrasztali térítőt ajándékozott „Désfalvi Simon Mihályné Horváth Christina A, D. 1711" felirattal.

1716-ban a Désfalvához tartozó Abosfalva leányegyházközségnek egy ezüst lábas úrvacsorai poharat ajándékozott, melyen ez a felirat áll: „S.ac.G.M.S. de Desfalva ab túlit pro Ecclesia Unit. Abosfalviensi Ao. 1716". Ugyanakkor egy óntányért is adott ezzel a felírással: „Pro Ecclesia Abosfa. Contulit M.S. Desfalva. A. 1716.25.X."

Az Erdélybe menekült lengyel unitáriusoknak Stasitzki {Tasiczki) Ákos, a bochinai sóbányák igazgatója, tízezer tallért hagyott segélyezé­sükre. A jótevő rokona, Tasiczki János, Simon Mihály segítségével jut­tatta el a pénzadományt Kolozsvárra.9

1721-ben vezetése mellett megalkották a désfalvi egyházközség „Tör­vényét", melyet a következő okokkal indokolják: a hívek száma megfo­gyatkozott; a másvallásúak beköltözésével szaporodott ugyan a falu la­kossága, de nem az egyházközségé; az általános nyomorúság miatt sem az épületeket, sem a belsőembereket nem tudják „tisztességesen eltartani". Elhatározták, hogy úgy a nemesek mint a jobbágyok részéről egy-egy egyházfit választanak, (csak együtt nyúlhatnak az egyház ládájába); kü­lönbség nélkül mindenkinek hozzá kell járulnia az épületek, kertek ja vitásához és az egyházi földek szántásához-vetéséhez; csak a belsőem­berek gabonájának a behordása után hordhatják a sajátjukat a hívek.¹⁰

Simon Mihály részt vett az unitáriusok védelmi intézkedéseiben, az
ellenreformációval szemben. Az unitárius főurak az egyház és a kolozsv­ári főiskola megmentése érdekében 1718-ban Kolozsvárt tanácskoztak
és egy tervezetet készítettek a tennivalókról. Ennek eredményeként ápr.
8-án felhívást bocsátottak ki, melyben a főiskola fenntartása érdekében adakozásra szólították fel az egyházközségeket és ezeknek híveit, nehogy — amint írják — „a kútfő obstruálódván, a folyamok kiszáradjanak". Ugyanakkor az egyház élére a püspök mellé Bíró Sámuelt és Simon Mihályt főgondnoknak választották. Az egyházkörökben pedig az esperesek mellé felügyelő gondnokokat jelöltek ki. A világi főuraknak ez a lé­pése új korszak kezdetét jelentette egyházunk történetében: a világi elem bekapcsolódása az egyház vezetésébe és közös munkája a püspökkel és lelkészekkel a főiskola és egyház megtartása végett.

Az 1715 jún. 26-i Konzisztóriumi leirat Simon Mihály „istenházához való szorgalmatos hűségét és buzgóságát" emeli ki. Indokolt volt a világi unitáriusok döntése, amikor a magas állami tisztséget betöltő és köztisz­teletnek örvendő Simon Mihályt választották meg főgondnoknak. 1718-tól haláláig töltötte be ezt a nehéz és felelősségteljes hivatalt. Hivatali és társadalmi kapcsolatainak felhasználásával minden lehetőt megtett egy­háza érdekében. Látványos eredményeket nem érhetett el, de ez nem az ő ügyszeretetén és buzgóságán múlott. Nehéz időben szolgálta egy­házát, ahogy lehetett; hittestvéreinek példát mutatott hithűségben és áldozatkészségben.

JEGYZETEK

¹ Régi iratok csomója, 1." sz, irat, a szőkefalvi unitárius: egyházközség levél­
tára.

² Kővári László: A désfalvi Simonok, KerMagv XXXIIi /1898/301.

³ A marosvásárhelyi Teleki Tékában 0—34698 sz. alatt található kalendárium
tartalmazza Simon János naplóját.

⁴ Koncz József: Adalékok désfalvi Simon Mihály életrajzához. KerMagv XXXVII
/1902/197.

⁵ S. Sebestyén Mihály: A tisztségviselőkről, kéziratban összeállított gyűjteményéből kaptam ezt az adatot.

⁶ Koncz J.: i.m. 194—195

9 Kővári L.: Un. 301 ¹⁰ Koncz József: Désfalvi nemesek egyházi adója. KerMagv XXXVII /1902/ 323—331.

Megjelent a Keresztény Magvető 1983. évi 1. száma 53-55. oldalain