Irodalmi hagyatékában feleleteket találunk mindazokra a kérdésekre, melyekre a mai unitárius keresztény ember valláserkölcsi életében felele­teket keres.

„A magammal való beszélgetésekhez 15 éves koromban kezdettem hozzá ... másik 15 év alatt rendeztem be belső világomat, faragtam ki lel­kem bútorzatát, láttam el értékjelzőkkel az összegyűjtött kincseket és a lim-lomokat, alakítottam ki életem belső rendszerét." (A rög alatt, 307 1.)

„Hitem elmélkedések, kutatások, tudatosítások hosszú esztendői alatt fejlődött ki. E világ mozgásait értelemmé szűrni, a dolgok természetével tisz­tába jönni magamnak e roppant mindenségben helyet biztosítani csak nagyon lassan sikerült... De az időnek el kellett jönnie, amelyben a világ tagjául avat... A végén már e világ valóságának a problémájával viaskodtam. Már tudtam, hogy ha minden történés alapját és végső lényegét a megértésemmel átfogom, akkor minden kis kérdésre és minden nagy kérdésre a feleletet meg­találom." (Uo. 217—219 1.)

„Hiszem, hogy a világ nem véletlenségek láncolata. Hiszem, hogy min­den valamiért van. Hiszem, hogy a világnak az a rendeltetése, megmásít­hatatlan akarata, hogy olyan személyiségeket alakítson ki, akik egynek tud­ták, érzik magukat az egész világgal s aszerint cselekesznek. Hiszem, hogy a világcél megvalósítása sok apró szándék, emberi akarat kiteljesedésén keresz­tül munkálódik ... Minden egyénnek a végtelen lánc egy szemének kikovácsolása jutott osztályrészül. Hiszek ebben a feladatban, az én külön, kis célomban ... Ezenkívül arra törekszem, hogy másokkal, testvéreimmel, közös társaságban, kiépítsem a szeretet kapcsolatait. Hiszem, hogy ha az én kicsi célomat megvalósítom, valamit tettem, aminek magában is értéke van s ami­nek értelmét a halál sem tudja elvenni... Hiszek az ember méltóságában;

s ha magát a világcéllal azonosítja: akarata szabadságában... és ... hiszem az Istent: óh e világ gyönyörűséges, hatalmas, csodálatos, megdöbbentő, titokzatos; s mikor csordulásig megtelek vele, amikor elnyom a végtelensége, fölemel a közvetlensége ... akkor ez buggyan ki belőlem: Isten... közelebb akarom magamat vinni hozzá, rá akarok tapadni, vele eggyé kívánok lenni." (Uo. 222, 434 1.)

„Mekkora és milyen gazdagon él ez a mindenség! Napok, csillagok pályáikon keringenek. A földön mozgás, élet mindenfelé. A kövek is élnek, atomjaik egymás körül keringenek. A mindenség él: élete, lelke van. Tart, éltet mindent törvényeivel. Ez a lélek: Isten. Mindennek dolgot ad, min­denre törvényeivel gondot visel. Vajon velünk mit akar? Azt, hogy lássam őt. Nagy testvéri közelségbe hoz engem Isten mindenekkel. Dicsőítem, tisz­telem az Istent! Én is élni, nyílni, gyümölcsözni akarok: élni az isteni életet... Legyen áldottabb a föld, boldogabb az élet, ahogy jézus tanította: Istenországa." (Uo. 118—120 1.)

„Az én életem célja: rész lenni egy cél felé törekvő egészben, megtenni mindent, ami lehetséges, hogy az én kicsi hozzájárulásom a nagy cél, a világcél megvalósulását elősegítse. (Uo. 221—222 l.)

„Hiszek az ember társas öntudatában és annak fejlődési lehetőségében:* (Uo. 48 1).

„Az emberek ma még kétlakiak. Ami igyekezés befelé, az törtetés, rossz-akarat kifelé; aki jóság, igazság befelé, az önzés, emberszólás kifelé. Ezt meg kell érteni és szeretni kell az embereket, mert nem rosszak, hanem csak ilyenek" (Uo. 250 1).

„Az egyénnek meg kell tágulnia. A másikban az embert meg kell látnia, A társadalmi érzéknek, a szeretetnek, amely őt másokkal azonosítani képessé teszi, meg kell fakadnia, mélyülnie, tágulnia kell... Lassan és egyénenként nő a szeretet. Tömeges jelentkezéséről még beszélni nem lehet, még sokáig nem" (Uo. 210—211 1.).

„Végtelenül messze van a végcél; a békesség a földön. Nemzedékek ezrein át kell nőni fokozatosan a szeretetben, amíg odaérkezünk. De el fog jönni, mert a szeretet már felébredt az emberben; minél több ember teszi életében törvénnyé a szeretetet s az ilyen emberek minél nagyobb közösségekbe szövetkeznek össze, annál közelebb jutunk a végcélhoz".

„Jézust szeretem és nagyrabecsülöm. A szellemiségnek ekkora tanújelét adta, mint talán senki más az emberiség ismert történelmében. Én és az Atya egy vagyunk, mondotta Jézus s ennek igazi jelentését az ő életében találjuk. Amelyből az igazság megtalálásának, a magunk kicsi énjének, a mindenség valóságához való hozzáegyeztetésének végtelen nyugodtsága és derűje sugárzott. Az isteni élet muzsikájától zengett, akármit tett s ha semmit sem tett, akkor is. Isten hangját én a magam lelkében akarom meghallani. Mégis szívembe zárom őt, mint Istennek egykori, nagy boldog szerelmesét" {Uo, 491, 492, 1),

„Jézus bölcsessége; az Isten lélek és az ember isteni célja: Istenországa megalapítása. Istenországa: az emberek szeretetközössége. Lassan, fokozatosan épül, ahogy a szeretet. Az él benne, aki társát testvérének érzi, sorsát sorsához köti, érdekeit azonosítja... Minden ember magából vessen egy téglát Isten­országa építéséhez. Ez a mi külön, kicsi életünk célja. Mi tegyük meg a magun­két, a többi apránként elkövetkezik. Ezzel elmúlik életünk, de ami bennünk örökkévaló: az isteni lélek nem semmisül meg soha" (Uo. 120, 121).

„A lelkész azt mutassa meg, hogy miképpen lehet isteni életet élni". (Uo. 259 1.).

Balázs Ferenc vallása unitárius keresztény valláserkölcsi életfelfogás:

1. Istenre a csodálkozó gyermek önfeledt szeretetével tekint.
2. Jézusi szeretet szelleme hatja át.
3. Érvényesül benne a vallásszabadság szelleme.
4. Isten segítségével, saját erőforrásokból épül.
5. Sohase kész: állandóan épül, gazdagszik, szilárdul.
6. Verhetetlenül optimista, a végtelenségig.

Összeállította: Lőrinczi László

Megjelent a Keresztény Magvető 1971. évi 4. szám 180-182. oldalain.