lélektani tanulmány

Kolozsvár
1937

I. rész A gyógyítások fontossága Jézus jellemének megállapítására

II. rész Jézus gyógyításai valószínűségének megállapítása. Milyen betegségeket gyógyított Jézus?

III. rész Miként gyógyított Jézus?

IV. rész Összefoglalás

I. rész

Ennek a kérdésnek felvetése csak látszólag időszerűtlen. Igaz, hogy már sok nem érdekli az embereket azok közül a régi problémák közül, melyek felett a mindenkori reformálók és a mindenkori maradiak olyan szenvedélyes harcokat vívtak régen. Kétségtelenül igaz, hogy a régi hitviták sok kérdése megszűnt a ma számára kérdés lenni. Viszont az is igaz, hogy vannak olyan problémái is a letűnt századoknak, melyeket végleg megoldani nem lehetett a múltban s amelyek viszont el-nem-hanyagolható fontosságú kérdéseket adnak fel minden hívő kereszténynek, minden korban.

Ilyen kérdésnek tartom Jézus gyógyításainak a kérdését is. Ha ez a probléma nem áll vilá­gosan előttünk, ha erre a kérdésre s „Igazak-e azok a leírá­sok, amelyeket az evangéliumokban olvashatunk Jézus gyógyí­tásairól ?" — nem tudunk határozott igennel, vagy nemmel fe­lelni, akkor Jézusról magáról és arról a küldetésről, melyet megvalósítani igyekezett, szintén nem tudunk képet formálni magunknak. Minthogy pedig a kereszténység = Jézus köve­tése, a fenti kérdés eldöntése nélkül nem lehetünk jó keresz­tények sem.

Jézus gyógyításainak a kérdése tehát Jézus jel­lemének és küldetésének értékelésére nézve elhatározó fon­tosságú, Különösen is az számunkra, akik nem a halál, hanem az élet Jézusát hirdetjük és szeretnők követni, Míg ugyanis a megváltás gondolatkörét hirdető felekezetek számára a feltá­madás kérdése az a fordulópont, melynek meg nem történte esetén „hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hite­tek is" — addig a mi számunkra Jézus gyógyításai képezik ezt a fontos pontot. Ha ugyanis Jézus gyógyításai nem történtek meg, akkor Jézus jelleme és küldetése az elméleti sík felé tolódik el, azaz főként erkölcsi és teológiai igazságokat hirdető vándor-tanítóként tűnik fel előttünk. Ha viszont gyógyításai tények voltak, akkor a lelki orvos elevenedik meg előttünk, aki igazán pásztora az ő juhainak s egyúttal utat mutat a késői papi nemzedékeknek t „ti is azonkép cselekedjetek !" Mikor Jézus — Lukács evangéliuma szerint — átesvén a megkísértetés próbáján, először tanít Názáretben a zsinagógában, Ézsaiás próféta ezen szavait választja tanítási tárgyául: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegé­nyeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyitását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét." S azután leülve, így szól: „Ma teljesedett be ez írás a ti hallástokra." (Luk. IV. 18—19 és 21,) Az a kérdés, hogy ez a — mai nyelven — program-beszédnek nevezhető felsorolás Jézus későbbi munkássága során mind megvalósítta­tott-e ? Tehát nemcsak az evangélium hirdetése, hanem a töredelmes szívűek meggyógyítása is ?

„Jézus életének néhány modern megírója — írják Elwood Worcester és Samuel McComb Jézus gyógyításairól szóló köny­vükben ( Body, Mind and Spirit. London, 1931. 262 old. ) — úgy érzi, hogy mentegetőznie kell hőséért, mikor kénytelen elismerni, hogy Jézus legtöbb idejét és erejét az emberek fájdalmainak enyhítésére és testi nyomorúságaik gyó­gyítására fordította, Ha az ember az ily irányú írásokat ol­vassa, szinte azt kell hinnie, hogy Jézus az erkölcstan és a teológia akadémikus tanára volt és nem emberek gyógyítója, aki egyképpen harcolt azoknak testi és erkölcsi nyomorúságaival. Dr. Murry „Jézus élete" című munkájában azt mondja, hogy Jézus saját akarata ellenére gyógyított.

A gyógyításokat kikényszerítették belőle s őt mindig elviselhetetlen szomorúság fogta el utánuk. Dr. Warschauer az ő „Krisztus történeti élet­rajza" című munkájában, melyet „tudományos" életrajznak ne­vez, tagadja, hogy bármilyen vallásos jelentősége is lenne Jé­zus tanításainak az ő egyéniségének minden igazi értékelése számára az ő gyógyításai, bármilyen gyöngéd érzelemből fakadtak is, teljesen másodrangú jelentőséggel bírnak csak". Renan úgy gondolja, hogy Jézus orvosi munkája olyan szerep volt, amelyet akarata és jobb belátása ellenére kényszerítettek rá anyagelvű és csodát váró kortársai, akiket ő nem akart túlsá­gos keményen elítélni.

Jézusnak ez a mentegetése tulajdonképpen sértés, erő­szakolt védelmezése annak, aminek nincsen szüksége védelmezésre, hiszen tiszteletünket és szeretetünket váltja ki. Jézus egész lelkével az ő gyógyító missziójának adta magát, örömteljes felszabadulással, Bármerre ment,' a csüggedtek föléledtek, a szerencsétlenek fájdalmai elcsitultak, öröm- és hála kiáltásai töltötték meg füleit és zenéltek szívében, Vé­gezhetett volna-e Jézus ennél áldottabb munkát ? Szerette a betegeket és a nyomorultakat teljes szívéből s ezért iparkodott meggyógyítani őket.

Amint Dr. T. R. Glover helyesen mondja s „Azt mondja Máté emlékezetes mondatában: És a vakok és sánták Hozzá jövének a templomba és ő meggyógyította őket. Úgy tudjuk, ezeknek a számára rendkívüli dolog volt a templomba jönni, de ők valósággal gravitáltak Jézus felé", (A történelem Jézusa 123, oldal.) Miért gravitáltak ezek Jézus felé ? Mert, ha a leírásokban hinnünk lehet, ő sohasem utasította vissza a be­tegek segítség-kérését azzal az ürüggyel, hogy a betegség szük­séges a lélek számára, hogy azt megpróbálja és megtisztítsa. Ahol Ő betegséget látott, úgy tekintette azt, mint Istenországa egyik ellenségét és minden erejét összeszedte, hogy ezt a ká­ros dolgot leküzdje. Úgy a testi, mint a lelki betegségek, az ő szemében kihívást jelentettek az Atyába vetett hite számára, életének célja ellen elkövetett merényletet, amellyel Ő mindig szembeszállott, El nem fogadni ezt a kihívást, számára annyi lett volna, mint élethivatásával, az Atyától rábízott küldetésé­vel szembeni hűtlenség."

Nálunk, unitáriusoknál, mind máig sajátságos kettősség ta­pasztalható egyházunk felfogásában Jézus gyógyításait illetően. A hivatalos egyház, a szimbolikus íratok, a káték, mindig igaz­nak, megtörténteknek tanították Jézus gyógyításait. Símén Do­mokos maga is elismeri a XVIII, század unitáriusairól írva s „Szerintök Jézus semmi csodát nem tett munkássága kezdete előtt, Ekkor is azért vitt végbe bámulatos tetteket, (miranda opera) hogy tudományának isteni voltát bebizonyítsa. Bámulni lehet, hogy az unitáriusok e tekintetben szabadabban nem nyi­latkoztak s a régebbi unitáriusok nézeteit tovább nem fejtet­ték," (Simén Domokos: Az evangéliumi csodák, Kolozsvár., 1875. 40 old.) Ugyanakkor azonban mindig voltak merészebben gondolkozó unitáriusok, akik Jézus minden csodatettét s így az ezek közé sorolt gyógyításokat is nyíltan tagadták, ha nem is írásban, legalább szóban, Ezért a kettősségért mondották volt más felekezetűek rólunk, hogy az unitáriusok mást hisznek, mint amit vallanak. Újabb időben, tehát a XIX, és XX. szá­zadban is folytatódott ez a kettősség, Ferencz József és Simén Domokos, a gimnáziumi tanár és a későbbi teológiai tanár Dr. Borbély István, Vári Albert akkor még vallástanár és Gálfi Lőrinc teológiai tanár felfogásbeli különbségeire mutatunk csak rá, hogy e kettősség fennállását mind máig jellemezzük.

I. Ferencz József lassanként kihagyta Kátéjából a külön­böző kiadások során azokat a hittételeket, melyek vagy csak kényszerűségből voltak a mieink, vagy pedig az idő múlásával elavultak. Jézus gyógyításairól azonban még az 1927-ben meg­jelent 14-ik kiadásban is tanít, „Mi intézkedést tett Jézus a végre, hogy tanai elterjedjenek ?" — hangzik a 77-ik kérdés, S a felelet ez t „Jézus mindjárt kezdetben 12 férfit vett maga mellé, kiket közönségesen az ő tanítványainak neveznek, Ezek­kel járt ő falukra és városokra, mindenütt tanított, a szegé­nyekkel jót tett, a betegeket gyógyította, s ez által tanítványait az ő tanai terjesztésére készítette."

Ezzel szemben Ferencz József nagynevű kortársa, Simén Domokos könyvet írt az evangéliumi csodákról, melyben a fel­tétlen csodákat elveti s csak „a bámulás csodái"-t ismeri el, „Kimutattam — írja a Végszó-ban, — hogy az erkölcsi és ter­mészeti világrend Istennek szabályos gondviselése, vezetése és működése alatt élt s Isten a maga végetlen bölcs intézkedé­seiben saját törvényeitől, elveitől el nem tér, azokat fel nem függeszti és meg nem változtatja, mint ahogy a régi kor gon­dolkozott és ma sokan képzelik," (Simén: Az evangéliumi csodák. 146 old)

A csodák közé sorozza Jézus gyógyításait is, melyeket nem tart megtörtént tényeknek, hanem szimbolikus, képletes tanításoknak minősít. A „megszáradt kezű ember" (Mát, XII, 9—21,) esetét pl. így magyarázza: „a zsi­dóknál a szárazság a szellemi terméketlenség képe volt. Az evangélista ennek szem előtt tartásával a kezünk alatti elbe­szélésben a zsidó synagóga ama rideg, száraz tételeire látszik célozni, amelyek helyébe Jézus az élet vizét állította," Továbbá: „a süket-néma meggyógyítása, (Márk VII, 31—37) melyben a süketek és némák alatt azokat a pogányokat érti, akiknek füleit Jézus szelleme és tanítása az igazság szava előtt megnyitotta, lelküket fogékonnyá tette s nyelvüket Isten magasztalására in­dította." „A vakon született ember esete, (Ján. IX. rész) ki alatt az evangélista a pogányokat értette," Az „ördöngösök meg­gyógyítása "-nál hasonlóképen „hiában keresnők a történetiességet. Azt itt feltalálni lehetetlen." Jézus tekintélye és tanításai erejével „megszabadítja az embereket a test és annak vágyai bilincséből (szárkosz és epitümiái) : kiszabadítja a világ hiába­valóságainak uralma alól" stb. (Simén: i. m. 113—169 old. stb.)

Simén tehát, Ferencz Józseffel ellentétben, nem tartja Jézus gyógyításait megtörtént tényeknek.

II. Még érdekesebb a gimnáziumi tanár és a teológiai tanár Dr. Borbély István különböző felfogása a kérdésről. Gim­náziumi tanár korában, „Az unitárius életfelfogás új irányai természettudományi megvilágításban" (Kv, 1920) című érteke­zésében a 9, oldalon így ír : „Még mindig sokan vannak, kik hisznek a csodákban, melyek által Isten a világrend ellenére fog cselekedni .. . Az új testamentumban Jézus életével kap­csolatban szintén számtalan csodatettről értesülünk ... Csodák tényleg lehetnek, de csak azokra nézve, akik nem ismerik el a világegyetemben uralkodó s mindenkire nézve kötelező rendet, Amíg tudatlan ember lesz a világon, lesz csoda is s mihelyt megszűnik a tudatlanság, mihelyt mindenki megérti a világ­egyetem minden tagjára kötelező örök rendet, megszűnnek a csodák is, aminthogy meg fog szűnni az a téves hit is, hogy a világrend törvényszerűsége alól az ember kivétel." Tehát Jézus „csodatett"-eit „a világrend törvényszerűsége alóli kivétel”-nek tartja s mint ilyet elveti.

Pontosan tíz évre rá, már mint teológiai tanár, jegyzetet készít hittanból növendékei számára s abban már így ír: „Le­hetnek-e csodák ? E kérdésre egy másik kérdéssel felelünk: ismerhetjük-e az eseményeknek összes törvényszerűségeit úgy, hogy föltétlen bizonyossággal előre megmondhassuk s mi mikor és hogyan fog történni? Aki azt hiszi, hogy mindentudó s is­meri a világegyetem életének összes titkait, az ám mondja azt, hogy: nincsenek csodák. Mi, unitárius keresztények, nem hiszünk az emberi minden-tudásban és ezért Shakespeare Ham­letjével mondjuk: „Több dolgok vannak földön és égen. Horatio, mintsem bölcs elmétek felfogni képes." (Dr, Borbély István: Az unitárius keresztény hit alapfogalmai. Kv. 1930. 62-63. old.)

(Sietek hozzátenni, hogy a tíz év múlva adott felfo­gást én nem ellentmondásként kívánom feltüntetni s hanem abban részben fejlődést, részben a felelősség-érzet következ­tében előállott új nézőpontot s a folyományaként talált új érvek számbavétele kapcsán nyert eredményt látok.)

III. A harmadik jellemző ellentét Jézus gyógyításait ille­tően egyházunkban Vári Albert (akkor) vallástanár és Gálfí Lőrinc teológiai tanár vitája. Dr. Gál Kelemen „Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora" című munkájában eze­ket írja „Ugyanez évben folyt Gálfi Lőrinc és Vári között egy irodalmi vita, amely tárgya szerint szintén ide tartozik, Vári a II. gim. o. részére tankönyvet írt az Újszövetségről, melyet Boros és Gálfi bíráltak s nem ajánlották elfogadásra, Gálfi a megalkuvást nem-ismerő, se előre, se hátra nem tekintő merev racionalizmus álláspontján áll, amelynek a Bibliakritika alapján kíméletlenül vonja le összes következményeit. Elveti a Jézus születése és keresztelése körüli legendákat, csodás gyógyításait, ördögűzéseket és jövendöléseket, a feltámadás utáni ténykedéseket, mert nem mesét és mitológiát akar tanítani, hanem történelmet."

Ez a három párhuzam csak jellemzője annak az állapot­nak, mely mindig fennállott egyházunkban, s mely ma is fennáll. A hivatalos és tudományos megnyilatkozások közötti eme különbséget, gondolatom szerint, nem lehet csupán csak a dézsi egyezség és az üldözések eredményeként tekinteni. Hiszen, épen az említett két feltűnő különbség bizonyítása szerint, ezek a szempontok már nem befolyásolhatták az írókat. A múlt szá­zad-vég, vagy épen a jelen század unitárius írójának már nem kellett attól tartania, hogy a dézsi egyezség megszegése miatt fegyelmit indítanak ellene, (Kovács István megjegyzése csak magánvéleménynek számít.) (1 Ferencz József a Káté 9-ik (1912) kiadásában Krisztus imádását és segítségül hívását kihagyta. Erre mondta K. I.. hogy Dávid F. bűnébe esett s méltán elítélhetnék, mint őt.)

Inkább az a lélektanilag érthető nézési különbség magyarázhatná meg ezt a kettősséget, mely a tudós szinte légüres térben elképzelt gondolkozása és a hiva­talos kathedrán ülő püspök, vagy teológiai tanár tanítása között van. Az egyik a boncoló és kíméletlenül bíráló ész világánál nézi e tárgyat s nem fél belevágni az elevenbe, mert hiszen elméletekről van szó csupán, amelyet megcáfol, vagy megerő­sít, de amely nem hoz magával — egyelőre — súlyosabb követ­kezményeket, mint legfeljebb egy-egy tudós társa vitázó észrevé­telét, A hivatalos kathedrán ülő, viszont, meggondolja, hogy amit mond, élő lelkek hitét, reménykedését ingatja, vagy erősíti meg s ügyel, hogy rombolásával ne okozzon kárt mindaddig, amíg a rom­bolás helyén újat építeni nem képes. Hogy végletekbe csapó hasonlattal éljek, a tudós így gondolkozik: „Ha százszázaléko­san nem biztos, akkor ne állítsd," A hivatalos székben ülő pedig így: „Ha százszázalékig meg nem cáfolták, ne tagadd," A magántudós nézési módja erősebbeknek mutatja a kritika ér­veit, a hivatalos szék viszont a bizonyító érveket látja jobban meg­alapozottaknak. Éppen ezért, ha valamely tétel mellett és el­lene is ötven-ötven érvet lehet felsorakoztatni, akkor a tudós tagadni és a hivatalos megnyilatkozó állítani fog. Nem arról van itt szó tehát, mintha egyik részről tudatos rosszakarat, másik részről pedig akart képmutatás forogna fenn« hanem arról, hogy a különböző körülmények különbözőképen láttatják ugyan­azt a képet. (L. még a „racionalizálás" mélyebbről fakadó elemeit.)

Érdekes ezzel kapcsolatban fölemlíteni azt a levelet, melyet Jakab Elek írt Ferencz József püspökünknek, az Unitárius Káté új kiadásának előkészítésekor :

„Dolgozz, dolgozz! de a kéreg tágításán a természetes lassú munkássági mértéket tartsd meg. Értesz. Ugrani nem jó, Kalánnal adni be a bölcsességet s kivált a teológiai hitigaz­ságot, az embereknek nem egészséges, mert te fungens aktív pap vagy, nem, mint Simén, csak teológus. Tágíts minden ki­adással, de csak az olyanokon, melyekre hogy az elmék telje­sen el vannak készülve, meg leszel tisztán győződve."¹ ( Lásd. Dr. Gál Kelemen; Kilyéni Ferencz József. Kv. 1036, 65, old. ) Bölcs szavak s jó lenne ma is megszívlelni!

„A Jakab Elek említette különbség — fűzi hozzá Dr. Gál Kelemen — t. i. a fungens papság és a teológiai tanárság lesz az oka és talán a Ferencz József csendben, mérsékelten haladó és Símén radikális szellemisége közötti ellentét is annak, hogy az 1864-ben meg jelent Káté még cipeli a dézsi egyezség reánk erőszakolt hitelveit, melyeket már senki sem hisz és senki sem vall." (Ibid.)

A két álláspont eme magyarázata nyílttá teszi Jézus „cso­dáinak" kérdését a mi számunkra is. Csupán csak az a tény, hogy egyházunk hivatalosan, — amennyiben Ferencz József Ká­téja képviseli ezt a hivatalosságot — mint megtörtént tényeket tanítja Jézus gyógyításait, nem köti meg kezünket és nem dönti el a kérdést.

Mert hiszen az az érvelés, hogy Jézus csodatetteit él kell hinnünk, mert azok alátámasztják tanításai értékét, — már régen a múlté. Amint Sabatier írja : „Jézus csodatetteihez érve, kérdezzük ki korunk nagy embereit, vagy csak önmagunkat is: vajon a fizikai gyógyítások azok, melyek minket Jézus szavainak, a hegyi beszédnek elhívésére indítanak ? Nem in­kább ez az evangélium az, mely hihetővé teszi előttünk a cso­datetteket, az által, hogy meggyőz minket s ha egy ember úgy tudott tanítani, mint ahogy Jézus, akkor ez az ember bizo­nyára elvégezhetett olyan dolgokat is, melyeknek értéke és szépsége hasonlatos tanításainak értékéhez és szépséges ?" (Philosophy of Religion,) ⁽Idézve W. F, Tillett: The Paths that lead to God. N.-Y. 1924, 357. old.)

„Az „argument from miracles", a csodák bizonyító érve, a mai apologétikus írásokból jóformán már tel­jesen hiányzik is" írja Tillett a fenti vonatkozásban. (L. i. m. 335. old,)

Viszont épen azoknak a fejtegetései, akik a józan ész és a tudomány álláspontjára helyezkedve tagadják Jézus gyógyításait, számomra legalább is, annyira nélkülözik a józan belátás legelemibb feltételeit, hogy a leglehetetlenebb csoda is valószerűbbnek látszik, mint a racionalista magyará­zatok. Minden tisztelet adassék meg, természetesen, Símén Do­mokos tudományos munkásságának, hiszen elvégre érveit nem maga találta ki, hanem korának legkiválóbb külföldi teológusainál tanulta, kik az ú. n. történelmi magyarázás elveit követve próbálták Jézus élettörténetét a legendás elemektől megtisztítva valószerűen összeállítani. Ami azon­ban abban a korban elfogadható és tudományos volt, ma sokunk előtt erőltetettnek és túl mesterkéltnek látszik. Mert, ha végig követjük Simén magyarázatait Jézus gyógyításaira vonatkozólag, arra a megdöbbentő eredményre jutunk, hogy szerinte az a sok-sok történet mind csak szimbolizálás, ké­pes beszéd, Jézus nem gyógyított, hanem az evangélista ilyen formában ad képet Jézus egyetemes jellegű tanításairól, Ha pedig ez így van, akkor azok a személyek is költöttek kell, hogy legyenek, akik a gyógyítások alanyai voltak, sőt a körül­mények is, melyek között a gyógyítások megtörténtét leírják, Eltekintve attól, hogy így igen sok helyt Jézus utazásai, egész élettörténete összezavarodik — (ha ki kell hagynunk a gyógyí­tások körülményeit) — eltekintve ettől, annyi képet, szimbolizálást kapunk, hogy az már egy kissé sok. Nincs az az alanyi költő, aki ennyi szimbolizálást engedhetne meg magának, nem hogy élettörténetet, a világtörténelem legnagyobbszerű esemé­nyeit leíró evangélisták engedhették volna ezt meg maguknak, S épen azok az evangélisták, akik már nem is a közvetlen tanít­ványok elvakult és megihletett hangján beszéltek, hanem a hagyományokat gyűjtögető tudósítóén ! Általában véve a szimbolizálásra akkor van szükség, amikor valamit nem szabad, vagy nem lehet nevén nevezve elmondani, így t a „nem szabad" esete forog fent a felmutatott római pénz esetében, — a „nem lehet" pedig olyankor áll elő, mikor az elmondandó igazság mélyebb és kifejezhetetlenebb annál, semhogy képek igénybevétele nél­kül a tömeggel meg lehetne értetni. Ha csak egyetlen egy vak, vagy ördöngös stb. meggyógyításáról lenne szó, valahogyan még elhihető volna a szimbolizálás fennforgása, — mikor azonban egyik jön a másik után ugyanazzal a betegséggel, itt már semmi­féle okoskodás sem tudja elhitetni az emberrel, hogy ez is, a második, a harmadik eset is, mind ugyanannak az elvnek a képben való bemutatása végett beszéltetik el.

Aztán meg, ha ezek a sokszor szinte klinikai pontossággal részletezett esetek nem való történetek, hanem csak szimbolizálások, akkor mi biztosít minket arról, hogy Jézus életének egész sereg más részlete is megtörtént valóban s nem szintén csak szimbolizálás ? ! Őszintén szólva, rám azt a benyomást teszik ezek a mindent a szimbolizálás elvével magyarázó fej­tegetések, hogy azok a megszorult racionalisták szükségből fakadt erőfeszítései csupán, Egyfelől a racionalista magyarázó meg volt győződve arról, hogy Jézus gyógyításai nem történtek meg, hiszen az akkori orvos-tudomány lehetetleneknek bélyegezte azokat, — másfelől viszont ezek a történetek benne voltak az Újtestamentumban. Ha csak nem akarták tehát azt mondani, hogy: „hát bizony ezek a történetek az evangélisták jámbor füllentései," — akkor elő kellett államok valamelyes magyará­zattal. S így fogták rá ezekre a történetekre a szimbolizálás elméletét.

Annak ellenére azonban, hogy ezt a magyarázatot nem tartom a magam részéről elfogadhatónak, a racionalista bírálók magatartását egyébként igenis unitáriusnak és helyesnek is­merem el, Mert hiszen csak két eset volt lehetséges végered­ményben: vagy elfogadják az evangéliumok leírását Jézus gyógyításairól úgy, ahogy vannak és csupán csak azon az alapon, hogy azok ott meg vannak írva, tehát a szentírás tekintély­eivé alapján, vagy pedig a bíráló ész és ennek teremtménye, a tudomány választóvízét öntik ezekre a leírásokra, hogy va­lódiságukat megpróbálják. ők ez utóbbit választották s lehet-e ma művelt ember, aki ezt a választást ne helyeselné, Hiszen még azok a felekezetek is, melyek a verbális inspiráció elvét vallják, a Bibliát igenis magyarázzák, bírálatnak vetik alá s bizony — ha dogmarendszerük épségben tartása mellett megtehetik — egyes részekre rá is ütik a „hibás", „nem he­lyes", „betoldás", vagy „nem történelmi" bélyegét, Csak ott, ahol dogmatikájuk szenvedne általa, csak ott mellőzik a tudo­mány megállapításait, hogy az ihletettség elvével elfogadtassák e szóban levő részeket, Szabadelvű teológus, persze, a bíráló, elemző ész szavát nem hallgattatja el, bármennyire gyökerében támadja is meg hittételeit az eredmény.

A szabadelvű keresztény teológus ilyetén eljárása azonban két veszélyt rejt magában. Az egyik veszély rendesen akkor áll elő, mikor túlságosan kezdik hangsúlyozni a józan ész mindenható­ságát, Magam tudatosan kerültem ezt a kifejezést s helyette a bíráló, az elemző ész kifejezést használtam, Tapasztalatom sze­rint ugyanis a józan észt akkor kezdik emlegetni köreinkben, amikor egy-egy teológus-nemzedék nem tudja követni a tudo­mány fejlődését, vagy pedig abban, kivívott nézeteire és magyará­zataira nézve éppen veszélyes felfedezéseket vesz észre, Újab­ban, a nagy racionalista korszak lezajlása után, a józan észre való hivatkozás rendesen az új-racionalista provincializmus, vagy ami még rosszabb, az új-racionálista orthodoxia csalhatatlan jele, Ilyenkor és az ilyeneknél hiába hivatkoznék valaki a tudomány olyan új felfedezéseire, melyek, mondjuk, Jézus gyógyításait, vagy azok egy részét legalább elfogadhatóaknak, valószínűeknek tüntetik fel, — kétkedő mosollyal fogadnák a felfedezése­ket, mert hiszen kedvenc elméleteiket döntenék azok meg. Az ilyen magatartás cseppel sem különb a középkori skolaszticizmusnál, melynél tudvalevőleg a tudomány (akkor : filozófia) „ancilla theologiae" volt s csak akkor számított, ha valamelyik már meglevő dogmát támasztotta alá. Az ilyen magatartásért nevezte Czakó Ambró a magyar unitárizmust „modern judaizmus"-nak, (L. The Future of Protestantism in Central Europe, Selly Oak Colleges. England, 1925,)

A tudományt szem elől téveszteni, tehát, számunkra egyet jelent a zsákutcába jutással, Viszont épen a tudomány az, mely néha a másik nagy veszéllyel fenyegeti a szabadelvű keresztény teológust. A tudomány ugyanis állandóan kutat, saját elért eredményeit is újra és újra vizsgálat alá veszi s bi­zony, sokszor meg is cáfolja azokat. Könnyen megtörténhetik tehát, hogy ugyanaz a teológus, aki húsz-harminc évvel ezelőtt a tudomány eredményeire támaszkodva elvetett valamely cso­dát, ma — épen a tudomány újabb felfedezései miatt — ezt az elvetett csodát, mint megtörtént eseményt kénytelen elis­merni. Ez, mondom, megtörténhetik, de azért a tudomány vív­mányaira való támaszkodásunkat feladni nem lehet és nem sza­bad, mert e nélkül vagy a vakhit, vagy valamely külsőleges tekintély szolgai követésének karjaiba esnénk.

Minthogy azonban a tudomány eredményei változnak, szük­séges, hogy elméleteinket és hitelveinket időről-időre összeha­sonlítsuk a tudomány fejlődése során előállott újabb eredmé­nyekkel,

Ezt kell tennünk most s, ha Jézus gyógyításait illetően tisztán akarunk látni,

Mindenekelőtt leszögezem, hogy a csodák mibenlétével, lehető, vagy lehetetlen voltával nem fogunk foglalkozni. Maga ez a kérdés olyan óriási irodalmat tud felmutatni és oly sok­felé ágazik, hogy külön tanulmány tárgyává kell azt tenni, Jé­zus gyógyításait egyszerűen abból a szempontból fogjuk tag­lalni, hogy azok a tudomány mai állása szerint megtörténhet­tek-e, vagy sem. Ha megtörténhettek, akkor nem voltak csodák, Ha pedig nem történhettek meg, a tudomány mai állása szerint, akkor meg rábízzuk ezt a kérdést az unitárius hittan művelőire, állapítsák meg azok, hogy a tudomány és a természet rendje ellenére. megtörténhettek-e azok. Jézus gyógyításainak a csodák köréből való eme kivonásánál idézem egyik híres munkának idevonatkozó néhány sorát s

„Nincsen semmi bizonyíték arra, hogy Jézus az ő gyógyí­tásait olyan csodáknak tekintette volna, melyek a természeti törvény megsértése útján jönnek létre, Egyáltalában jó volna, ha ezt a szót s „csoda", kitörölhetnénk vallásunk szótárából, Az a kétértelműség, amely ebben a szóban rejlik, végnélkül! és hiábavaló vitákra vezet csupán. Ethimologiailag ez a kifeje­zés egyszerűen arra vonatkozik, ami csodálatot okoz, mert az általunk ismert elméletek nem magyarázzák meg kielégítően.

Vegyük például a drótnélküli távíró felfedezését. Föltéve, hogy Palesztinában az első keresztény században rádiótelegráf állít­tatott volna föl Jeruzsálemben, úgy, hogy Rómával üzeneteket cserélhettek volna ki minden látható összeköttetés nélkül. Nem nevezték volna-e csodának ezt az akkori zsidók és a rádió­kezelőt nem tartották volna-e épp annyira csodatevőnek, mint azt, aki szerintük halottakat támasztott fel? Jézus előtt isme­retlen volt a modern természettudomány, de rendellenesen ki­fejlett intuitív készsége megérezte a test és lélek között levő kapcsolatot s követőinek is megmutatta azokat a lehetőségeket, melyeknek kapcsán lelki módszerekkel meg lehetett gyógyítani a betegeket, A 4-ik evangélium szerzője mélyen belelátott Jé­zusnak az emberi lélekről való tudásának a mélységeibe s ezért azt erősítgeti, hogy Jézus ismert minden embert s nem volt szüksége, hogy tanácsot kérjen bárkitől is az emberi termé­szetre nézve. A modern lélektani gyógymód napról-napra újabb bizonyítékokat fedez föl Jézus tanításainak igazságai mellett, Különös, de általánosan elterjedt téveszme az, hogy mihelyt valamilyen természeti tüneményre nézve törvényt tudunk ki­találni, ezáltal kiküszöböltük az isteni elemet abból a jelen­ségből. Mikor fogjuk már megtanulni, hogy „minden a törvé­nyé s mégis minden Istené" ? A csoda egyszerűen oly tüne­mény, vagy esemény, amelynek magasabb törvény a magya­rázata, mint amelyeket mi ismerünk, Amikor ezt a magasabb törvényt fölfedezzük, a jelenség is megszűnik csodának lenni. És mégis végeredményben minden és mindig csoda marad, mert, amint a középkori közmondás mondja: „Minden dolog vége titokzatosságban vész el." Csodálatos eredményeket értünk el pld. a villamosság segélyével — és mégis vajon mi a villamosság? Lord Kelvin, mikor megkérdezték, így felelt s „Ez rejtély, a leghalványabb fogalmam sincs, hogy mi az," (L. Body, Mind and Spirit 259. old.)

Amint ez az idézetünk már elárulta, fejtegetésünk pozitív irányba vezet, azaz, Jézus gyógyításainak lehetségességét akar­juk kimutatni az újabb tudományos kutatások alapján. A kí­sérleti lélektan eredményei alapján kifejlődött újabb lélektani kutatások s az ú. n. klinikai lélektan, azaz a lélektan felfede­zéseinek gyógyító eljárásokká való felhasználása kapcsán, ugyanis, egyre több és több idegorvos, psychologus és psychiáter tesz tanúbizonyságot amellett, hogy Jézus gyógyításainak legtöbbje igenis lehető volt, megtörténhetett. A nevezetesebb ilyen bi­zonyságtevőket fel fogjuk említeni, Kiválasztunk azonban egyet a sok munka közül, mely e tárggyal foglalkozik, hogy érvelé­sét — kiegészítve — végig kísérjük. Ez a mű a „Body, Mind and Spirit" című munka lesz, melynek írói Elwood Worcester és Samuel McComb igen kiváló tekintélyek. Religion and Me­dián című munkájukat az Egyesült-Államok Központi Főorvosi Hivatala azon kevés mű közé sorozza, melyeket az állami szakorvosok kézikönyv gyanánt használhatnak. Dr. Worcester a bosztoni Emmanuel templomban több, mint 25 évig működött, mint ideggyógyász-tanácsadó a lelki rendellenességekben szen­vedő hívek számára. Könyvük, melyet vezetőnkül választottunk, 1931-ben jelent meg,

Miután leszögezi, hogy Jézus gyógyító munkásságát a három első, tehát a szinoptikus evangéliumok alapján tárgyalja, így folytatja:

„Az a kérdés most már, vajon legendával, vagy igaz tör­ténetekkel állunk-e itt szemben ? Tényleg megtörténtek ezek a gyógyítások, vagy csupán tündérmesék azok, a Mester feje köré szőtt dicsfény részei, melyeket a későbbi nemzedékek lelkesült szeretete talált ki csupán ? Ha viszont igaz történe­tekkel állunk szemben, hogyan kell magyaráznunk azokat ? Úgy-e, hogy ezek csak Jézus keze által követtethettek el, az ő isteni természetéből folyóan és amelyeket más emberek nem végezhetnek el ? Vagy pedig mások is elkövethetik ezeket, ha osztják Jézus hitét és bátorságát ?

Jézus gyógyításainak magyarázása hosszú és érdekes múltra tekinthet vissza, Az őskereszténység, az apostoli hagyományok közvetlen örököse, ezeket a történeteket betüszerint elhitte s úgy fogta fel a dolgot, hogy Jézus parancsolatot adott nekik, hogy kövessék őt ezekben is. Az első öt században a korai keresztény írók tanúsítása szerint a keresztény egyház hívő tagjai ténylegesen is gyakorolták ezt a lelki gyógyítási módot.

A pogány eszmék beáramlásával és az egyház elvilágiasodásával azonban a gyógyításnak ez a lelki ereje lassanként kihalt. A testre már úgy tekintettek, mint a bűn székhelyére és aszkétikus gyakorlatokat követeltek, hogy a bűnt orvosolják. Jézus gyógyításait már természetfölötti cselekedeteknek tartották, melyet az ő természetfölötti ereje vihetett véghez csupán. Ezt a felfogást örökölte a reformáció s ez az uralkodó felfogás ma is a protestáns egyházak nagy többségénél, A mai modern időkben a szabadelvű szónokok sok kétségbeesett erőfeszítést tettek, hogy ezeket a történeteket valahogyan mégis megma­gyarázzák. Addig azonban mégis csak kevesen mentek el, hogy elfogadják De Quincey különös elméletét, mely szerint a római hatóságok mindenkire gyanakodtak, aki nagy tömegeket moz­gatott meg s ezért Jézus, bár a betegségek gyógyítása nem nagyon érdekelte, mégis ilyen* gyógyítónak adta ki magát, hogy tanításait zavartalanul folytathassa, Ennek a felfogásnak a kép­telensége annyira szembeszökő, hogy cáfolásával nem is fog­lalkozunk. K. b. 30 évvel ezelőtt (1931.) három kitűnő holland teológus, Dr. Oort, Hooykas és Dr. Kuenen kiadták „A tanulók új testamentuma" című munkájukat, melyben azt bizonygatják, hogy ezeknek a gyógyítási történeteknek a legtöbbje félreér­tésből származik. Vakság, süketség, paralízis stb. tulajdon­képpen lelki dolgokra vonatkoztak, Jézus gyógyításai a bűntől beteg lelkekre vonatkoztak és nem a beteg testre. Ami­kor pld. azt olvassuk, hogy „Jézus megérintette a bélpoklost" „ez a tette a való ténynek csak emelkedett szimbóluma volt", annak a gyöngéd együttérzésnek és finom megérzésnek a jel­zése, mellyel Jézus, a bűnösök barátja, viseltetett irántuk, ( L. a mi Simén Domokosunk ismertetett magyarázatait.) Még azokban az esetekben is, mikor Jézus gyógyító erejét nem le­het ilyen könnyen elmagyarázni, rendesen azokra a külső jelenségekre fordítják a figyelmüket, melyek a gyógyítással vele járnak, de magát a gyógyítást nem tárgyalják. Ezek és a ha­ Serzői jog Unitárius Portál
Minden jog fenntartva.


Kategória: Jézus tanulmányok
Cimkék: Semmi
Könyvjelző: