Egy az Isten Hittani és történeti áttekintő

Naponta találkozom olyan emberekkel, akik egész életükkel benne vannak a társadalom lüktetésében, mindenre odafigyelnek, minden érdekli őket, s ha véletlenül a beszélgetés a vallásra terelődik, kiderül, hogy soha nem hallottak a Reformáció „természetes következménye” – ként, született egyetlen magyar alapítású vallásról, az Unitárius vallásról, melynek még ma is ,négy és fél évszázad, távlatából, egyetlen célja, hogy helyre állítsa a tiszta jézusi kereszténységet.

Unitárius vallásunk megszületése, két hatalmas szellemiség, tökéletes összefonódásának köszönhető, mégpedig teljesen demokratikusan, az állami és egyházi erőké, melyek közül az elsőt János Zsigmond, Erdély első felvilágosult fejedelme, a másikat Dávid Ferenc az Erdélyi reformáció legkimagaslóbb egyénisége, a magyar evangélikus, református és unitárius Egyházak első püspöke képviselte.

Ők voltak, akik vallásunknak egy olyan megbonthatatlan alapot készítettek, melyre, mint egy „Erős vár” – épült fel az unitárius vallás és egyház, és amelyet sem a 300 éven át tartó üldöztetés, ellenreformáció, rekatolizáció, és a jelenkori agyonhallgatás sem tudott, kikezdeni, elnémítani.

Igaz, hogy ma is érezzük kirekesztésünket, az un. történelmi egyházak sorából, 450 éves múltunk ellenére, és az is igaz, hogy más egyházakkal ellentétben, mi vagyunk az egyetlenek, akiknek 15 év elteltével egyik létfontosságú ingatlanát, a missziós házunkat társas házzá alakították, a másiknak csupán 51%-át birtokoljuk. Mindennek ellenére hitünk nem lankad, hanem Egy Istenünkbe, és Jézus evangéliumába vetett mélységes hittel, imádságos érzéssel munkálkodunk, hogy szerény eszközeink és lehetőségeink ellenére, minden keresztény embert lelki gondozásban részesítve Istenközelbe juttassunk!

Jelen kiadványunknak tehát az a célja, hogy azok, akik hallanak rólunk, és megismerni szeretnék vallásunkat, lehetőséget kapjanak, hogy a Magyarországon már a XVI-ik században, a reformáció korában Erdélyből átterjedt, aztán gyorsan a keleti végekig visszaszorított, unitárius vallást megismerhessék, a maga történelmével, hit és eszmerendszerével, szertartásrendjével, valamint tájékoztatást kapjanak a Magyarország területén működő egyházközségeinkről és a jelenben szolgáló lelkészekről.

„Kicsi egyház vagyunk, maroknyi nép. A jövő nagy feladataival szemben állva megrendült bennünk sokszor az önbizalom, az önértéktudat. Feladat-óriásokkal tele a jövő. Istenem vajon meg tudunk-e birkózni velük? E tépő kérdésekre nem lehet más a válaszunk, mint a Mózesé: ne féljetek, az Úr velünk. A jövő nem azt kérdezi tőlünk, hogy hányan vagyunk, hanem azt, hogy milyen fajsúlyú eszméket képviseltek, és mekkora a hitetek? - és, hogy mit hoztatok magatokkal négy és fél évszázadon át a jelenbe?

Mi unitáriusok, hoztuk magunkkal az Egy Istenbe vetett hitünket, mely eredeti szín a vallások történetében. Hoztuk az ember-Jézus ősfogalmát, akit nem imádni, hanem követni kell. Hoztuk az emberbe vetett hitünket, ezt a sajátosan unitárius humanizmust, az első, vallásos talajból kinőtt humanizmust Európában. Hoztuk a kinyilatkoztatás egyetemességének és folytonosságának a gondolatát. Hoztuk az ész szerepét és jogát az eszmélkedésben. Hoztuk a világ egységének és egylényegűségé-nek a hitét. Hoztuk a túlvilágiság helyébe az evilágiságot. Nem a síron túli minősítés az elsődleges – nem attól függ ez, hanem ettől az! Hoztuk az emberrel szemben támasztott igényességünket.

Hoztuk továbbá a soha meg nem szűnő újítás törvényét, a fejlődés eszméjét; a gépies üdvözülés helyébe az üdvözítő jótett értékét. És végül hoztuk a lételméleti (ontológiai) kereszténység fogalma mellé, az értékkereszténység fogalmát”! (Gellérd Imre)

Hiszem és meg vagyok győződve, hogy azok a nagy emberek, akik önkéntesen lettek unitáriusok, mint: Orbán Balázs, vagy Bartók Béla, a fentiek ismeretében tették.

És végül egy rövid idézet, Jókai Mór: Egy az Isten c. könyvéből:

„Az én templomom (természetesen az unitárius templomról van szó) nem átjáróház egymással találkozni vágyó szerelmesek számára. Az én eklézsiám nem azilum más vallás elítéltjeinek, kik oda bíráik elől menekülnek. Az én templomom tornyán a gömb nem azt hirdeti, hogy „Jertek ide! Itt szabadabb az erkölcs, könnyebb az élet, itt nem kell keresztet viselni.” Neked előbb meg kell szeretned azt az Istent, akit én követek.

- S hogyan ismerem meg őt?

- Azokból az emberekből, akik az ő hívei. Nem az igékből, nem a szent könyvekből, hanem a tettekből: az emberek életéből. Majd ha megtudod, hogy mit tesznek azok, akik nem halasztják az Istennel és emberekkel való kibékülést a másvilágra, hanem cselekszik azt itt ezen a földön, akik elkezdik a szentek országát építeni már itt a nap alatt, akik megmutatják, hogyan kell embernek az embert eltűrni, igazságosnak lenni, bántalmakat megbocsátani, dolgozni föld fölött és föld alatt, hűségért hűséggel fizetni, szenvedőkkel jót tenni, mívelni a lelket a tudás által; s mindezekért nem zúgolódni, hanem örülni az életnek és mindannak, ami benne van; örülni a munkának, a hűségnek, a megbocsátásnak, a jóltevésnek, a tanulásnak, s mindezekért áldani azt az egy Istent, aki mindezt nem csapásul mérte reánk az eredendő bűnért, hanem saját lelkét lehelte belénk , hogy legyünk „boldog emberek” abban, amiben ő „boldog Isten”! Akkor szeretni fogod az én atyámfiait; akkor szeretni fogod azt az egy Istent, aki a béke Istene…

- Szólj, mind ilyenek a te atyádfiai, mint te vagy?

- Mind jobbak ők nálamnál egytől egyig.

- Akkor már szeretem őket.

S most aztán súghatta a nő: „Ed io sono la beata.”

***

Ajánlom tehát e kis könyvet mindazoknak, akik megismerni szeretnék a tolerancia és a türelem vallását, akik vágynak az Isteni tisztaságra, nyugalomra, egyszerűségre és nem utolsó sorban erős hitre és békességre!

Budapest, 2004. december 4.

Rázmány Csaba

püspök

Tartalom

HITELVEK ÉS ESZMERENDSZER (Czire Szabolcs, teológiai előadó tanár)

Bevezető kérdések

• Miért olvassam el?

– Azért, hogy megismerd az egyik legegyszerűbb és emiatt a legnehezebb vallást: az unitárius vallást.

• Meg akar téríteni?

– Nem.

• Nem értem, ez idáig mindenik meg akart... (?)

– Az unitárius vallás 430 évvel ezelőtti születését egy igen fényes csillag adta hírül: a lelkiismeret- és vallásszabadság törvényének a világon először történő kihirdetése 1568-ban, a tordai országgyűlésen. E törvény előkészítője és szorgalmazója Dávid Ferenc volt, az egyház megalapítója. S bár az unitárius vallás az időtől bevett vallássá vált, történelme során csaknem mindvégig kegyetlen üldözést kellett elszenvednie. De az üldözések ellenére is mindvégig következetesen kitartott a lelkiismeret és a hit szabadságának eszméje mellet. Térítés helyett azt valljuk, hogy minden lelkileg, szellemileg felnőtt ember sajátja, sőt kötelessége, hogy vallását öntudatosan válassza és élje meg.

• E térítésmentes türelem nem vezet létszámcsökkenéshez?

– Sosem volt célja az unitárius egyháznak, hogy világi hatalmat kovácsoljon magának. Mi máshoz kellene a tömeg? A minőség és a mennyiség ritkán jár együtt, különösen a vallás világában. Nálunk azonban sajnos még nem érett meg az idő arra, hogy az emberek öntudatosan válasszák meg vallásukat, alakítsák ki hitüket. Ezt az éretlenséget jelzi azoknak a nagy száma, akik bár rég nem értenek egyet vallásuk tanaival, megnyilvánulásaival, mégis megmaradnak benne, mert, ahogy mondják, “abban születtem, abban is kell meghalnom”.

• Mi (volt) az üldözés oka?

– Az unitárius vallás mássága. E vallás a kereszténység reformáció korában történt megújulásának az eredménye. Ezért a katolikus egyház ellenreformációs törekvései őt is sújtották. De legalább olyan kegyetlenül üldözte és törekedett megsemmisítésére a múltban az épp hatalmon levő más protestáns egyház és uralkodó is.

• Az unitáriusok mégis protestánsok?

– Történeti eredetünket és eszmei gyökereinket tekintve, egyértelműen protestáns egyháznak valljuk magunkat, hisz a reformáció által kitermelt protestáns megújulási folyamat szükséges és logikus következményeként született ez a vallás Jézus tanainak legkövetkezetesebb érvényesítése által. A radikális reformáció eredménye.

• Radikális reformáció... ?!

– A 16. századra a katolikus egyház olyan fokú megromlása következett be, ami maga után vonta a megújulás szükségességét. E megújulás mintáját a reformáció vezéregyéniségei, majd létrejött egyházai az őskeresztény egyház hitében, vallásos életében, egyházszervezetében találták meg. Ezeknek az őskeresztény gyülekezeteknek a többsége azonban Pál apostolnak a hatására formálódott, aki közvetlenül nem ismerte sem Jézust, sem az ő tanítását (az evangéliumok is csak később íródnak), s azokat utólag saját elképzelései szerint sajátosan értelmezte.

Dávid Ferenc, az egyház megalapítója, hat évi külföldi tanulmányútjáról hazatérve katolikus plébános Kolozsváron, de csakhamar csatlakozik a reformáció első ágához, és lutheránus püspök (superintendens) lesz. Szenvedélyesen kutat, hitvitázik, s a megújulás újabb lépcsőjére lép: a helvét reformáció hirdetőjévé, majd püspökévé válik (református superintendens). Tekintélye óriási, a fejedelem (János Zsigmond) támogatását teljes mértékben élvezi, de az igazság iránti tisztelete nem hagyja megállni: “Akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot el nem rejthetik”. Elégtelennek érzi a kereszténység megújítását, és radikális lépést tesz: az őskeresztényen túl a tiszta jézusi kereszténységet kívánja helyreállítani. Elutasít minden olyan dogmát, tanítást, hagyományt, amelyet Jézus nem tanított (Szentháromság, csodálatos szűzi születés, Jézus istensége, az ingyen kegyelem tana, eredendő bűn stb.), és a lelkiismeret- és vallásszabadsági törvény meghirdetésével életre hívja az unitárius vallást, egyházat.

Hálával gondolunk egyházalapító püspökünkre, Dávid Ferencre, mert amikor lehetősége lett volna arra, hogy Erdély első fejedelmének teljes támogatásával, a hatalom eszközeivel vallását erőszakkal terjessze, nem tette: “Sehol sem tanuljuk Isten igéjéből, hogy az Isten igéjét és a vallást tűzzel-vassal kell terjeszteni”; “Az Istennek önmagának eleitől fogva gondja volt és lesz az ő igazságára”. S mindezt akkor tanítja, amikor Európa testét keresztül-kasul vallásháborúk szaggatják, egét pedig a másként gondolkodók (eretnekek) máglyái festik vörösre.

• E dávidferenci mindig-továbblépni-tudás az unitarizmus lényege?

– Azt hiszem igen. Istent egészen sosem lehet elérni. Egyet mindig kell még lépni. Isten = Élet. Élet = változás. Változás = vallás. A vallás tehát: Isten állandó tetten érése az itt és most-ban.

• A vallások a kultúrák szüleményei. Az unitárius vallás az erdélyi lelkület vallása?

– Tudomásunk szerint ez az eszme egyházzá először Erdélyben szerveződött, s mint (az egyetlen) magyar alapítású vallás, tagadhatatlanul erős nemzeti vonásokat is hordoz magában. Erdélyi változata a székely lelkület sajátos megnyilvánulása. Az unitárius eszme azonban minden térítés nélkül a világ legtávolabbi helyein felbukkant. A belőle sugárzó erkölcsi/etikai magatartás, életstílus elég rugalmas ahhoz, hogy minden kultúrában otthonra találjon, s minden nemzet és minden hitvallású nép fiaiban és leányaiban az igaz emberit megszólítva az istenit hozza felszínre.

• Néha hallani, hogy az unitáriusok nem keresztények... (?)

– A vád egyfelől rosszindulatból táplálkozik, másfelől tudatlanságból. De az unitáriusok különböznek a legtöbb magukat kereszténynek nevezőtől abban, hogy a Jézus tanítása szellemének való engedelmességet sokkal fontosabbnak tartják, mint egy később megállapított, egyedül üdvözítőnek kikiáltott hitet az ő természetéről vagy egy bizonyos egyház tantételéről. Ne feledjük el, hogy az utóbbiak alapján Jézus is eretneknek bizonyulna! Véglegesen tisztázni kellene, hogy a 4. századtól fokozatosan kialakuló egyházi dogmák elfogadóit, vagy Jézus követőit jelöli-e a keresztény megnevezés. Mi Istenhez Jézus példájának saját életünkbeni megvalósításával törekszünk eljutni, azaz Jézus követői vagyunk. Amennyiben a keresztény Jézus-követőt jelent, az unitáriusok keresztények.

Az unitarizmus kereszténységen belüli helyzete igen emlékeztet a buddhizmuson belül kialakult helyzetre, ahol a vallásalapító eredeti eszméit és tanait következetesen csak egy parányi kisebbség őrizte meg. Mindkét esetben a többség az alapítóból istent csinált, és ezáltal a transzcendentális, dogmatizáló spekuláció véget nem érő útjára lépett.

Az unitárius kereszténység önmegjelölés e másságot (nem a Páli, hanem a jézusi eredetet) hivatott kifejezni.

• Pontosabban mit?

– Hadd meséljek el egy történetet, amely talán a legérthetőbben fejezi ki a lényeget. Jellemző módon, egy olyan jezsuita írja le könyvében, aki Indiában született s többnyire ott is tevékenykedett, így nemcsak a belül élők elfogultságával, hanem a külsők objektívebb látásával is szemlélni tudta a kereszténységet.

A történet így hangzik:

“Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának.

A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét.

A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja a Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját.” (Anthony de Mello: Szárnyalás)

Az unitárius kereszténység azt szorgalmazza, hogy mindannyian, egyénileg fedezzük fel a tűzgyújtás titkát, legyünk felfedezői mindannak, amit Isten belénk elhelyezett (végső soron Isten felfedezői), vallásosságunk semmiképpen ne merüljön ki a/egy Felfedező imádásában.

• Honnan ered az unitárius elnevezés?

– A latin unus (est Deus) – Egy (az Isten) – szóból képzett nevet századokkal ezelőtt feltételezhetően gúnyolódó érzülettel adták az ellenfelek. A név azonban tartalmilag annyira kifejező, hogy az unitáriusok már a legkorábbi időszakban azonosultak vele.

• Mire vonatkozik ez az egység ?

– Mindenekelőtt Istenre. De Istenen keresztül mindenre: a világra, az emberre, a törvényre, a közös célra. Az ember esetében ez elsősorban azonos értékadottságot, minden emberre egységesen érvényes jogi és etikai kötelesség elismerését jelenti.

• Mi az egység feltétele?

– A különbözők zavartalan egymásmellettisége. Ezek közösen alkotják az egységet. Az unitáriusok az egység hirdetésével együtt tisztelnek minden embert, minden kultúrát és vallást, mert azok mindenike az isteni kijelentés egy-egy töredékét őrzi.

• E gondolkodás szabadelvűséget tükröz. Hogyan lehetne az unitarizmus szabadelvűségét összefoglalni?

– Íme egy töredékes összefoglalás:

• Az egyetlen dogma, hogy nem létezik dogma. Tévesen ezért beszélnek úgy valamely liberális vallásról, mint visszájára fordított dogmatizmusról, amely csak azzal jellemezhető, amit nem hisz.

• A jellem a vezéreszme, nem a hitvallás. Van ugyan egy közösen megfogalmazott hitvallás, de minden hívő maga alakíthatja hitét. Ezért kötelező a vallási türelem, a másság elfogadása.

• Az értelem és a lelkiismeret felelős szabadsága fontosabb minden külső tekintélynél vagy hagyománynál. Így lesz az a személyes Isten személyes megtapasztalásának vallása.

• Az időszerűség: az Evangélium kijelentéseiben azt keressük, ami a mai gondokat érinti, mintsem a hagyományokat. Ez az időszerűség állandó párbeszédre kötelez a világgal, az idővel, a kultúrával és a tudománnyal. A tenger felé haladva marad hű a folyó a forrásához (Garaudy), a vallás pedig a világgal, a civilizációval való találkozásban maradhat hű az Evangéliumhoz.

• Még egy utolsó kérdés a részletezés előtt: igazabb ez más vallásnál ?

– Nem. Nincs egyedül igaz vallás, mint ahogy a csúcsra sem egyetlen ösvény vezet fel. Az ösvények járhatósága, egyenessége között azonban van némi különbség. A vallások esetében ezt követelményként talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a vallás legyen egyszerű, tehát az Istenhez emelkedni vágyó lélek elé ne gördítse az átláthatatlanság, a teológiai körmönfontság akadályát, a lényegest a lényegtelentől jól különítse el, az értékek világában adjon határozott eligazítást, követőinek adjon erőt és bizalmat, derűt és ne félelmet ébresszen bennük, az emberi természetből azt hozza felszínre, ami benne a legjobb és legnemesebb: az istenit. Mindezt a jó Istenhez való hasonlóvá válás vágya mozgassa és ne a büntető Istentől való félelem. Az unitárius kereszténység a fentieknek igyekszik megfelelni.

Tekintély

• Miért kell e kérdéssel foglalkoznunk?

– Mert a vallások esetében ez kulcskérdés, megközelítése legtöbbször szándékosan mellőzött. Az unitarizmus megértésének talán a legjobb lámpása. Története leírja a vallás fejlődését. A fejlődés a kultúra és a tudomány világában is azért valósulhatott meg, mert a tudósok a külső tekintély helyett a tapasztalatot és az értelmet fogadták el irányítóul, így a vallás világában is a fejlődést a külsőről a belső tekintély irányába való elmozdulás jelzi.

• Jézus milyen tekintélynek engedelmeskedett?

– Jézus korában a Törvény és a Próféták jelentették a legfőbb tekintélyt. ő az evangélium követőit felszabadította az evangélium betűinek tekintélye alól, és helyette szellemük betöltését kívánta, amivel e külső tekintélyeket belső tekintéllyé alakította. (Mt 5,17; 18,20) Istent állítja a legfőbb tekintély helyére, akit azonban nem valahol kívül, hanem belül, lélekben kell imádni. (Jn 4,24) Mindenkor Istennek önmagában felismert akaratára hivatkozik, egyedül annak akar megfelelni. A külső és belső tekintélynek engedelmeskedők közti különbséget jól szemlélteti Jézus az irgalmas szamaritánusról mondott példázatában. (Lk 10,25-37)

• A kereszténység...?

– Kialakulásától napjainkig olyan külső tekintélyeket szentesített, mint a Szentírás, egyház, papság (pápaság), hagyomány. A reformáció is a Bibliát helyezte a tekintély fő forrásává.

• E külső tekintély szentesítése milyen következményekkel jár(t)?

– A külső tekintély bármilyen forrásból származott is, megkötötte az Istenországa igazságát keresők szellemét, és igazolta a kényszer alkalmazásának jogosultságát a vallásban. Mindenekelőtt az emberektől engedelmességet kívánt, és csak másodsorban vallásosságot. A hitet nem mint lelki élményt, hanem mint a dogmák, a hitvallások és az egyházi hatalom elfogadását fogta fel. Jézus követése helyett Krisztus imádását követelte, ettől tette függővé az egyháztagságot és üdvözülést. Így alakult át a kereszténység dogmatikus tekintélyvallássá és egyházzá, aminek logikus következménye volt a lelkiismereti és vallásszabadság korlátozása. Az általa igaznak nyilvánított vallást rákényszerítette az emberekre, annak bírálóit, illetve tagadóit mint eretnekeket üldözte és büntette.

• Mit képvisel az unitárius vallás?

– A vallás nem metafizikai dogmák és hitvallások elfogadásában áll, hanem a lélek erkölcsi életében megnyilatkozó vallásos magatartásban, életvitelben. Ennek a belső megismerése és a külső kifejezése bennünk és általunk történik. Az ember a maga képességével az egyedüli alkotó és ellenőr is. A tekintély forrása így nem rajtunk kívül, hanem bennünk van. Ez minden külső tekintélynél nagyobb és parancsolóbb. (Dr. Erdő János)

E belső tekintély forrása tulajdonképpen Isten, aki az emberben az értelem megismerő, igazoló és a lelkiismeret helyeslő tevékenységében alakítja ki a vallás tartalmát s annak külső kifejezését. Így az értelem és a lelkiismeret őrzi azokat az ösvényeket, amelyeken minden ember eljuthat Istenhez. A belső tekintély ítéletét mellőzni nemcsak gyávaság, hanem egyenesen árulás végső tekintélyünk, Isten ellen.

Értelem

• Az unitarizmust gyakran vádolják túlzott racionalizmussal?

– E vád félreértésből származik, ami a következőkből kiderül. Tanításunk szerint az értelem nemcsak racionális tevékenységet jelöl, hanem a szellemi tevékenység egészét jelölő fogalom, amely magába foglalja az intuitív gondolkodást, az esztétikai és a tudományos elképzelést, az érzelem magasabb szintjét, valamint a vallási és erkölcsi hitet. Így mondhatta Boros György püspökünk, hogy “közelebbről ismerve, azt kell mondanunk, hogy az unitárius nagy gondolkodók inkább voltak misztikusok, mint racionalisták... nem(csak) az ész jogát keresték, hanem a hit igazságait védelmezték az elhomályosító dogmák ellen, amelyek végső soron racionális spekulációk szüleményei”.

Az értelem “Isten lényegének egy szikrája az emberben” (Channing), a lélek megismerő képessége, az ember szellemiségének mutatója és felemelkedésének egyik tényezője.

Jézus vallása megegyezett az értelemmel, az ember megértésében, felszabadulásában és kötelességei teljesítésében a gondolkodás mozgató erőt jelent. Egész működésében arra törekedett, hogy az embereket felszabadítsa a külső tekintély uralma alól, és gondolkodásuk szabadságát helyreállítsa.

• A vallásban az értelemé az utolsó szó?

– Értelmünknek mint belső tekintélyünknek joga és kötelessége, hogy kutassa a kijelentést, vizsgálja a vallásos élményeinket, és értékelje a hitelveket, hogy azok összhangban vannak-e a tudással, s ennek során tisztítsa meg az idők folyamán rárakódott idegen elemektől. Nincs joga azonban elvetni vagy megtagadni a vallás egyetlen hitelvét vagy megállapítását sem, pusztán azon az alapon, hogy az észfeletti, s mint ilyen meghaladja az értelem megismerő képességét. A hit meghaladhatja és meg is kell, hogy haladja az ésszerűség határát, de sohasem lehet tudásunkkal ellentétes előjelű, értelmünknek ellentmondó. (Varga Béla)

• Mindez hogyan valósulhat meg?

– Az értelem zavartalan működésének feltétele a szabadság. Az unitárius kereszténység biztosítja az értelem teljes szabadságát, lehetővé teszi, hogy az ember szabadon használja értelmét a vallás és az erkölcs igazságainak keresésében. Az értelem elnyomását vagy megtagadását önmagunk megtagadásának tekintjük, mely egyet jelent a bennünk levő világosság kitiltásával, véka alá rejtésével.

A lelkiismeret

• Isten hangja bennünk?

– Pontosan. De amit az emberek általában lelkiismeretnek éreznek és neveznek, az nem más, mint a társadalmi normáknak, erkölcsi szabályoknak való megfelelés kényszerérzete. Ez ama valódi benső tudatosságnak, istenismeretnek legfeljebb az előfutára, gyakran legnagyobb akadálya.

Magunkban sokféle hangot hallhatunk, Isten hangjának felismerése gyakorlatot, önismeretet igényel. Ezért mondhatjuk, hogy Istent olyan mértékben ismerjük, amilyen mértékben önmagunkat megismerjük.

• Miben segít ez a hang?

– Mindenben, ha figyelni tudunk rá. A jóban támogatásával, biztatásával (bennünk nyugalom, melegérzet árad szét), a rosszban ellenkezésével. Szüntelenül mérlegelő tevékenységével pillanatnyi valónkat az Örökkévaló tükrében állítja elénk. Lényegében szándékainkat és erkölcsi eszményeinket önbírálat formájában hasonlítja össze. Megvilágítja előttünk a véglegességi értékeket, és az erkölcsiség követelményeit kötelességként állítja elénk.

• A lelkiismeret minden emberben azonos?

– Az erkölcsi törvény egyetemes, de az a lelkiismeretben mindenkor személyes formát kap.

• Tehát nevelhető?

– Igen. Az ember állandó változásával, fejlődésével együtt növekszik, tehát a belső, szellemi növekedés tulajdonképpen a lelkiismeret minőségi növekedését is jelenti. A kettő nem választható el egymástól. Éppen ezért nevelésében kiemelkednek a vallási gyakorlatok, a rendszeres lelkiismeretvizsgálat, az imádkozás, az abszolút értékek gyűjtése és megélési lehetőségük keresése, a jó gyakorlása, a próféták, vallásalapítók és kiemelkedő szellemiségű emberek életének megismerése és hasonlók.

• Kényszeríthető-e?

– “Nincs nagyobb esztelenség, sőt lehetetlenség, mint külső erővel kényszeríteni a lelkiismeretet s a lelket, aki felett hatalommal csak teremtője bír.” (Dávid Ferenc)

• Hogyan nyilvánul meg az ember életében a szabad lelkiismeret?

– Kettős síkon: egyik vonatkozik a személyessé tett hitre, a másik az erkölcs megvalósítására. Korunk nagy tragédiája, hogy a tudás elszakadt az életviteltől, az erkölcs a gyakorlattól. A szabad lelkiismeret által kialakított hit az autonóm (öntörvényű) erkölcsi felelősség érzetét is létrehozza. Unitárius eszmény a hit és cselekedet, a tudás és életvitel egysége.

Isten

• Ki Isten?

– Isten a világ szellemi lényege.

Keresztényibben: Isten személyes létező valóság.

• Mi az Isten név?

– Az Isten név – mint vallási szimbólum – közös értékeinket és vallásos életünk céljait egyesítő fogalom.

• Hány Isten van?

– Egy, aki számtalan szinten és formában nyilvánul meg. Egységét tanítja a Biblia is, de az értelem és a vallásos tapasztalás is ezt igazolja.

• Bizonyítható-e Isten létezése?

– Nem, de nem is szükséges. Aki nem hisz Istenben, azt úgysem győznék meg az észérvek. Nemléte sem bizonyítható. Isten lényegéhez tartozik ez a bizonyíthatóság-fölöttiség.

• Milyen Isten?

– Minden vallás megpróbálja megfogalmazni Isten tulajdonságait, jellemzőit. Ezek emberi kategóriák, de emberként csak ezekkel írhatjuk körül azt, akiről hiteles ismerettel csak a belső megtapasztalás után rendelkezhetünk. Íme néhány megállapítás, amely Jézus tanításából leszűrhető:

• Isten létezése önmagából ered, önmagának az oka és a célja;

• Isten szellemi, lelki valóság, nem anyagi (Jn 4,24). Ezért láthatatlan és kiábrázolhatatlan, tökéletes, szent, öntudatos, élő személy;

• Isten szeretet (1Jn 4,16);

• Isten Atya, ezért minden ember egymásnak testvére.

• Beszélj róla!

– Isten a gondolat és a szeretet tengere, Aki úgy foglal magába minket, mint a tenger a hullámait. ő nem a világon kívülálló uralkodó, nem elmélet, száraz dogma, hanem élő valóság. Az isteni szellem jelenvalóságát tapasztaljuk mindenütt, a természetben, a történelemben, a gondolatban. Isten testet ölt bennünk. Ezért mi “benne élünk, mozgunk és vagyunk”. (ApCsel 17,28) Minden az isteni szellem kifejeződése, s így a fizikai törvényeknek is erkölcsi értéke van (Emerson). Isten nemcsak a múltban jelentette ki magát, hanem ő ma is szól hozzánk, aktivitása egy pillanatra sem szűnik meg.

Éppen ezért helyesebb, ha nem azt mondjuk, hogy Isten van, hanem inkább valamely aktivitást kifejező igét kell használnunk: pl. Isten történik, Isten teremt(ődik)...

• Isten aktivitása miben nyilvánul meg?

– A teremtésben, gondviselésben, a mindenséget megtöltő szentlelkében. Hitünk szerint ezek feltételezik egymást. Isten teremtett minden létezőt, de teremtése inkább tekinthető egy útraindításnak, kezdetnek, mintsem megérkezésnek, befejezettségnek. Isten nem egyszerre, nem késznek, tökéletesnek teremtette a világot, hanem fejlődőképesnek, s így az gondviselése (lelki jelenléte) mellett szüntelen tökéletesedésre hivatott.

• Mi a gondviselés?

Forrás: Egy az Isten - című kiadvány