KELEMEN
MIKLÓS
nyugalmazott unitárius lelkész, történész
született 1925. február 16-án.
A Magyarországi Unitárius Egyház 2005. február 16-án köszöntötte 80.
születésnapja alkalmából a püspöki hivatalban.
Részletes életútja az Unitárius Élet 2005. január-februári számában
is
olvasható.
Kelemen Miklós Szegeden született.
Az Unitárius Teológiai Akadémiát Kolozsváron végezte és 1947-ben szerzett
Unitárius Lelkészképesítő Oklevelet.
Kezdetben Erdélyben volt lelkész több gyülekezetben is, majd 1956- tól Magyarországon
végzi a lelkészi szolgálatot Füzesgyarmaton, Hódmezővásárhelyen, Szegeden
(és a dél-alföldi térségben) ahonnan 1985-ben nyugdíjba vonult. De még utána
is végzi a szolgálatot ugyanitt 1989-ig, és jelenleg is a Duna-Tisza közi
szórvány lelkésze.
(Bővebben lásd a honlapon.)
Hódmezővásárhelyen kezdett el foglalkozni egyháztörténeti kutatásokkal.
Nyugdíjba vonulása után nagy lendülettel fogott neki az egyháztörténeti
tanulmányok írásához, és az unitárius vonatkozású történet kutatásához,
mely munkához már lelkészi tevékenysége idején vonzódott, de
elfoglaltsága miatt nem tudott ezzel komolyan foglalkozni. Elsősorban az unitárius püspökök életét
kutatta. Hiszen ezen keresztül az egész egyház története megismerhető. Aztán
kutatta az unitárius teológiai
tanárok életét és munkásságát, az unitárius írók, költők munkásságát.
Egyik kiemelkedő munkája az Unitárius Kislexikon,
amelyben 2230 szócikk van, de kiadása óta sokat bővített és helyesbített,
már kéziratban megvan a kibővített változata is, amelyben 3500 szócikk
található.
Kelemen Miklós szellemi munkásságának lexikális tömörségű
összefoglalása:
Az Unitárius Életben 1958-tól 141 tanulmánya és
megemlékezése jelent meg
Egyleti előadás: a Dávid Ferenc Egyletben 4 előadást tartott
Könyvek: Enyedi György (1997), Heltai Gáspár (1999), Unitárius
Kislexikon (1999)
TV-szereplés 5 alkalommal
Rádiós istentisztelet 17 alkalommal
Különböző lapokban 20 tanulmánya jelent meg
Budapesti szolgálat (istentisztelet, temetés stb.) 60 alkalommal
Könyvtárnak ajándékozott: 200 kötet könyvet, 191 tanulmányt,
feldolgozást, összeállítást
Saját egyházi beszéde 12 kötetben 110 db.
|


Az unitárius honlapon olvasható tanulmányai:
A budapesti unitárius egyházközség története
Heltai Gáspár
Enyedi György
Szentábrahámi Mihály
Aranyosrákosi Székely Sándor
Brassai Sámuel
Ferencz József
Az
unitárius írókról való összeállítás |